Virágzó vidékünk

Veszprém és Lajoskomárom kapta idén a Virágos Magyarország fődíját

Több mint 300 település nevezett a versenybe.

Veszprém és Lajoskomárom nyerte el az idén a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny fődíját, így ők képviselik Magyarországot jövőre az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén, az Entente Florale Europe megmérettetésen – tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-t.

Összesen 108 díjat osztottak ki. Öt település kapott fődíjat: Veszprém 50 ezer lakos feletti, Balatonfüred 50 ezer alatti, Lajoskomárom kétezer fölötti, Szálka 2000 alatti, a budapesti kerületek közül pedig a XIX. kerület eredményeit értékelték a legtöbbre. A fődíjasok közül ketten juthattak tovább az európai versenyre.

A települési lélekszám szerinti kategóriákban zajló versenyre mintegy 300 települési önkormányzat jelentkezik évente, közel hárommillió lakost mozgósítva. Júniustól augusztusig mintegy 100 területi zsűritag végezte a 312 település helyszíni bírálatát. A Virágos Magyarország versenyen való részvétel élénkíti a helyi turizmust is, hiszen a megszépülő tájak és települések vonzóbbá és ismertebbé válnak a turisták számára.

A díjazottak között miniszterelnöki díjban részesült Székesfehérvár és Kisbodak.

A Legvirágosabb úti cél díjakat 2017-ben ítélte oda először az MTÜ:  Zsebeháza, Csemő, Szolnok, Biatorbágy, Ózd és Budapest VIII. kerülete részesült az elismerésben. Az MTÜ turisztikai különdíját Herend és Paloznak kapta. Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke Fővédnöki díjat adott át Pálosvörösmart és Nagyrákos településnek.

Rozmaring díjasok

Rozmaring díjban részesült a telkibányai Aranygombos Fogadó, a tapolcai Hotel Gabriella, a mosonmagyaróvári Hársfa Étterem, a Czakó Kert, Budapest I. kerület, az egri Kulacs Csárda, a gyulai Géza Konyhája, és a szekszárdi Takler Kúria Étterem. Arany Rózsa díjban Velence, Pányok, Harkány, Zalakaros, Szentes, Kisújszállás, Albertirsa település részesült. A Szervező Bizottság elnöki díját kapta Budaörs, Újhartyán, Ózd, Cegléd és Hajdúnánás.

A magyar verseny kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez, amely több mint három évtizedes múltra tekint vissza. A díjazott magyar települések az európai versenyen eddig 10 arany-, 26 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek, további 10-et pedig Európa-díjjal jutalmaztak.

Kaposvár és Tihany 2016 legvirágosabb magyar települése
Kiválasztották az év legvirágosabb éttermét is.

Az Entente Florale Europe idei versenyében Tihany aranyérmet, Kaposvár ezüstérmet nyert, emellett az utóbbi elhozta “Az Európa legszebb főtere” különdíjat is a szlovéniai Podcetrteken megrendezett szeptemberi díjátadón – írta az MTI.

Kiemelt kép: veszprem-szallas.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik