Virágzó vidékünk

Fülesbaglyok leptek el két várost a Nagykunságban

Több százas csapatokban pihennek nappal a településeken.

Az erdei fülesbaglyok csoportos városi megjelenése szokványos jelenség a téli időszakban. A lakott területek kedvezőbb mikroklímája és a baglyokra is veszélyt jelentő ragadozók hiánya jelentős vonzerővel bír hazánk leggyakoribb éjjeli ragadozó madarára – olvasható a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság weboldalán.

Fotó: pixabay

Csúcsdöntés Túrkevén

A Nagykunság mindig is frekventált kistájnak számított a téli erdei fülesbagoly gyülekezések szempontjából. A természeti értékekben gazdag és mozaikos szerkezetű élőhelyeiről ismert Túrkevén például már 2017 elején is rekordot döntött a belterületi gyülekezés: januárban 445 egyed alkotta a valaha látott legnagyobb gyülekezést, az erdei fülesbaglyokhoz pedig a hónap folyamán kis egyedszámban réti fülesbaglyok is társultak.

A tavaly december elejétől újrakezdődő erdei fülesbagoly felmérések azonban minden eddigi várakozást felülmúltak. December elsején Kisújszálláson 330, Túrkevén 503 nappalozó egyedet sikerült megfigyelni, amelyet tovább tetézett a december hetedikén folytatott számolás. Ekkor Kisújszálláson 367, Túrkevén pedig hozzávetőlegesen 508 erdei fülesbagoly és egy réti fülesbagoly gyülekezett. Ezen a napon az egyetlen nappalozófán – egy magas keleti tuján – megfigyelt legtöbb bagoly 80 egyed volt. A harmadik, december 14-én elvégzett felmérés alkalmával Kisújszálláson tovább emelkedett a baglyok egyedszáma (379), Túrkevén azonban csökkenést mutatott (456 erdei fülesbagoly és ugyancsak 1 réti fülesbagoly).

Fotó: pixabay

A szokatlanul magas egyedszámot öltő téli gyülekezés magyarázatául a faj fő táplálékát jelentő mezei pockok robbanásszerű állománynövekedése szolgálhat, ám ezzel párhuzamosan egy, az eddigieknél jelentősebb Kárpát-medencei beáramlás is okozhatja azt.

A szakembereknek továbbra is fontos feladatuk a belterületi gyülekezések nyomon követése, nem csupán a két említett településen, hanem a szintén nagy egyedszámú gyülekezésekkel jellemezhető Karcagon, Törökszentmiklóson, Tiszapüspökiben, Besenyszögön, Nagykörűben és Jászladányban, illetve a szerényebb eredményeket mutató egyéb településeken is.

Kiemelt kép: pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik