Virágzó vidékünk

Fehér őzbak kóborol a somogyi erdőkben

Somogyi vadászok és erdőjárók is találkoztak az utóbbi időszakban egy különleges, fehér őzbakkal a megye déli részén, írja a sonline.hu.

A pigmenthiányos állatot Barcs környékén észlelték több alkalommal is, először néhány hete tűnt fel egy sereg barna őz között.

Herke Szanda, a lap egyik olvasója arról beszélt, amikor hazalátogat, szeret az erdőben barangolni, így sikerült többször is megpillantani a fehér őzet.

Nagyon különleges látvány a barna őzek között egy hófehér, sajnos még nem sikerült megörökítenem

– nyilatkozott.

Sugár László vadbiológus azt mondta, szinte minden esztendőben beszámolnak a vadászlapokban egy-egy fehér színű egyedről, de hazánkban nem túl gyakori.

A professzor hozzátette, az ilyen egyedeknél pigmenthiány lép fel, úgynevezett flavizmus, ilyenkor a szemük barna színű. Albínó egyedeknél viszont a köröm, az orr előtti szőrtelen rész rózsaszín, a szem pedig piros.

Mint fogalmazott, ritkán a szarvasoknál is előfordul fehér bundájú egyed.

Bár a pigmenthiányos állatok nem élveznek védettséget, ki lehet lőni azokat, a népi babona szerint az a vadász, aki egy fehér őzet, vagy szarvast lő ki, egy éven belül meghal.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Thinkstock

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik