Virágzó vidékünk

Struccokkal és emukkal helyeznék vissza a térképre az elfeledett bodrogközi falut

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2018. 04. 17. 06:17

Nem aprózták el, vettek kezdetnek hatszáz állatot.
Korábban a témában:

600 emu és strucc, valamint 700 pár hubbell húsgalamb a jelenlegi madárállománya Karcsának. Bár egyikről sem lehet azt állítani, hogy őshonos lenne a Bodrogközben, de nem is ez volt az elsődleges szempont a kiválasztásnál – írta a Borsod online.

Karcsa

Karcsa a Bodrogköz legrégebbi települése. Elsőként 1186-ban említik, de már a honfoglalás előtt is lakott volt. A falut körülvevő mocsaras, nádas terület megvédte a tatárok és törökök dúlásától. A település legnevezetesebb műemléke, az Árpád-kori templom, amely országos jelentőségű műemlék.

A portálnak Milinki László polgármester nyilatkozott, aki egyebek mellett elmondta:

Olyat szerettünk volna csinálni, ami Karcsát visszahelyezi a térképre. A rendszerváltás előtt az egész falut eltartotta a szövetkezet, utána azonban ez már nem volt elmondható. Szép lassan feledésbe merültünk, az emuknak és a struccoknak köszönhetően viszont ismét felfigyelnek ránk.

Ez a figyelem önmagában azonban nem elég, hiszen a kuriózumból nem lehet megélni. A vállalkozás beindítását másfél évnyi piackutatás előzte meg, és ma már örömmel mondhatják, hogy 2018-ra december végéig lekötött szerződéseik vannak. Öt német céggel kerültek kapcsolatba, de franciaországi üzletfelük is van. A partnereknek csomagolva szállítják a húst.

Az emukból, struccokból és galambokból közel 20 millió forintos bevételhez jutunk évente. Ebből tissztességes hasznunk marad, melyet a falu javára fordítunk. Így például nem kell azon gondolkodni, hogyha utat kell javítanunk, akkor azt miből oldjuk meg

– fogalmazott Milinki László.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Wikimedia Commons

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.