Virágzó vidékünk

Összefogott Tiszakürt és csodás buszmegállót építettek

A közösség ereje újra bizonyított.

Tiszakürt kis község, mégis nagy ügyekre tesznek pontot. Így van ez, ha a falu apraja-nagyja összefog. Tavaly a helyi közösség lelkes és önkéntes munkájának köszönhetően szépítették meg a közterület egy részét. A térkövekkel díszített tér vitathatatlanul lett büszkesége az ott élőknek.

Talán ezen felbuzdulva jött az ötlet, hogy az út másik oldalán is tegyék barátságossá és mutatóssá a faluképet. A fotókat nézve elmondhatjuk, hogy sikerült! Martók István, az ötletgazda boldogan mesél.

Az ötlet egy éve vetődött fel, és az itt élő emberek lelkesedése, segítőkészsége vitte tovább az ügyet. Önkéntes munkában épült fel a a számunkra legszebb buszmegálló. Volt, aki a betonozást vállalta, volt, aki falat húzott, glettelt, fugázott, elmondhatjuk, hogy szinte mindent saját erőből oldottunk meg, egyedül az ácsmunkáért kellett fizetnünk. A szükséges alapanyagokat is helyiek ajánlották fel. Jó volt együtt dolgozni és most fantasztikus érzés látni a végeredményt. Talán ez a létesítmény is bizonyítja, hogy ha összefogunk, akkor megvalósulhatnak az elképzeléseink.

A fotók önmagukért beszélnek. Gratulálunk Tiszakürt, további sok sikert kívánunk!

Fotó: Barta Zoltán

Példából jeles, avagy hazai buszmegállók, ahol várakozni jó
Várakozni senki nem szeret, mégis ilyen buszmegállókban kellemesebben telnek a percek.
Olvasói sztorik