Virágzó vidékünk

Keresik 2018 legszebb magyar tanyáit

A felhívásra ezúttal négy kategóriában lehet jelentkezni.

A Földművelésügyi Minisztérium – a tavalyi népszerű felhívás után – idén második alkalommal hirdetett pályázatot „Az Év Tanyája” díj elnyerésére – tájékoztatott közleményében a szaktárca.

Céljuk, hogy lehetőségeikhez mérten mindent megtegyenek annak érdekében, hogy a tanyán való lét- és gazdálkodási formát még vonzóbbá tegyék a XXI. század embere számára és ráirányítsák a lakosság – ezen belül is elsősorban a fiatalok figyelmét – arra, hogy a tanyasi létforma választása valós alternatíva mai világunkban.

Pásztortűzként őrzi az ősök emlékét a díjnyertes alföldi tanya
A vendégek bekapcsolódhatnak az állatok gondozásába és a kotló ültetésébe is.

A felhívásra ezúttal négy kategóriában lehet jelentkezni.

„Az Év Tanyagazdasága” felhíváson belül elsősorban olyan tanyagazdák jelentkezését várják, akik a hagyományos-körforgásos gazdálkodási formákra helyezik a hangsúlyt és gazdaságukban elsősorban őshonos és tájegységre jellemző állat- és növényfajokat használnak.

Az Év Hagyományőrző Tanyája kategória díjazásánál főként az eredeti tanyai jelleg megőrzése, a hagyományok gyakorlatban történő megélése, míg az idén először meghirdetett Az Év Határon Túli Tanyája felhívás esetében a tájba, természeti környezetbe illeszkedő tanyakép megléte, a környezetkímélő gazdálkodási módszerek alkalmazása, illetve az őshonos növény- és állatfajok gazdaságban történő használata lesznek a kiemelt értékelési szempontok.

Ezek mellett idén is odaítélik az Év Tanyája Közönségdíjat, melyre voksolni a későbbiekben meghirdetett internetes oldalon lehet.

Alföldi gazda kapta a Magyarország legszebb birtoka díjat
Úgy gazdálkodik, hogy uniós támogatások nélkül is életképes legyen a birtok.

A pályázatokra július 31-ig lehet jelentkezni  kizárólag elektronikus úton az azevtanyaja@fm.gov.hu e-mail címen. Erre a címre várják a pályázók pályázattal kapcsolatos kérdéseit is. A pályázati felhívás IDE KATTINTVA érhető el.

Kiemelt kép: gedeontanya.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik