Virágzó vidékünk

Működő vízimalomban emeltek templomot Béren

A Szent Anna napi búcsú keretében dr. Beer Miklós váci megyéspüspök celebrál szentmisét.

A béri – ma Szent Anna nevét viselő – vízimalmot Adamus Barsuta 1764-ben építtette, és azt az évszázadok során alaposan kikezdte az idő vasfoga. A békésen csordogáló patak melletti építmény 2010-ben szinte romokban hevert, amikor a környezetében megálmodott Malom Udvar komplexum tulajdonosa, a Bánfi család úgy döntött, hogy értékmentő munkájuk részeként helyreállítják az épületet és újjáépítik a malom szerkezetét. A több évig tartó munka eredményeként ma már Nógrád megye egyetlen kövön őrlő patakmalmát csodálhatják meg a látogatók Béren.

A Malom Udvar – ahol szálláshely, rendezvényterem, wellness részleg és a hazai ízek mellett Magyarország egyetlen autentikus filipinó menüt kínáló étterme várja a vendégeket – a kezdetektől a folyamatos megújulásra törekszik,  Anna, a ház Fülöp-szigetekről származó “főnöke” pedig munkatársaival együtt garancia arra, hogy a vendégek örök élményekkel gazdagodva térjenek onnan haza.

Anna bája és a filipinó vendégszeretet a Cserhát lankái között
A ház asszonya és a hely szelleme garancia arra, hogy a vendégek örök élményekkel gazdagodnak.

A malom helyreállítását követően döntött úgy dr. Bánfi Ferenc és felesége, Anna asszony, hogy a történelmi falak közé, a malom felső szintjén kápolnát alakítanak ki. Az újraalapított béri római katolikus egyházközség Anna kápolnáját, 2018. május 13-án dr. Varga Lajos püspök ünnepi szentmise keretében szentelte fel, majd május 23-án dr. Beer Miklós váci megyéspüspök Marti József bujáki plébániai kormányzóhoz írott levelében arról tájékoztatta a plébánost, hogy a római katolikus egyház a kápolnát templomnak nyilvánította.

Kérem, hogy Főtisztelendő Plébános úr gondoskodjon arról, hogy a templomban folyó liturgikus cselekmények a liturgikus és más kánoni előírások szerint történjenek a lelkek javára

– fogalmazott a megyéspüspök.

Történelmet őriz a templom főoltára is

A Mária zarándokúton elterülő Bér 250 éves malmának temploma Magyarországon és Európában az egyetlen, amelyet egy működő vízimalomban alapítottak. A Szent Anna templom oltárkövét az azon szereplő adatok tanúsága szerint 1777. március 17-én szentelték fel Vácon a papnevelő intézet kápolnájával egyidejűleg. Az irgalmas rend 2017-ben felújításokat kezdett a váci kápolnán, melynek következtében a régi barokk berendezéstől megváltak. Ekkor dr. Beer Miklós váci megyéspüspök közreműködésével az oltár a Bánfi családnál talált otthonra. A késő barokk főoltárt Sáfrány István újította fel Bujákon.

Érdeklődésünkre dr. Bánfi Ferenc – aki a béri egyháztanács elnöke – elmondta: egyelőre nincs pontos miserend, azt az egyházi elöljárókkal egyeztetik, de havonta egy alkalommal – és jeles egyházi és nemzeti ünnepekhez kapcsolódva – mindenképpen szeretnének miséket tartani. Az viszont biztos, hogy a helyi kisiskolások hittanóráira a Szent Anna templomban kerül majd sor, s az is tény, hogy a Malom Udvar július 22-én rendezendő Szent Anna napi búcsújának keretében délelőtt 11 órakor dr. Beer Miklós váci megyéspüspök celebrál szentmisét a Szent Anna malomtemplomban.

Fotók: malomudvar.com

Olvasói sztorik