A Tășuleasa Social az elmúlt években számos akcióval és kezdeményezéssel írta be magát a civil szférák sikerlistájára. Hol fákat ültetnek, hol szemetet szednek, de számos más területhez köthetően valósítottak meg sikeres projekteket, sokszor közadakozásból.
Idén az egyesület merész, nagy tervet eszelt ki a centenárium alkalmából, de nagyon bíznak abban, hogy őszre el fognak készülni vele – írja a Transindex.ro.
Egy olyan, az El Camino zarándokút mintájára kialakított turistautat szeretnének létrehozni, amely 10 megyén keresztül vezetne, és az út során a zarándokoki felfedezhetnék Erdély természeti és kulturális értékeit. Az egyesület múlt héten jelentette be a Via Transilvanica nevű út létrehozásának elindítását. A projekt gyulafehérvári bemutatóján a fő koordinátor, Alin Uhlmann Uşeriu elmondta, hogy idén csak az egyik szakasz megnyitására van garancia, ez egy körülbelül 100 kilométeres táv lesz Szászrégentől körülbelül Dornavátráig.
Ez két történelmi pont is, hiszen Szörényvárnál érkezett be az országba először I Károly román király, Putnán pedig I. (Nagy) István moldvai uralkodó nyugszik. Az utakon kizárólag gyalog, vagy biciklikkel lehet majd közlekedni, és minden 25 kilométernél lesz friss ivóvíz és lehetőség lesz megszállni vagy megétkezni egy-egy vendéglátói helyen.
Mindemellett az útvonal az erdélyi etnikai sokszínűséget is figyelembe veszi majd, valamint olyan elfeledett értékeket is be kíván mutatni, amelyekről kevesen tudnak. A kezdeményezők bizakodóak, reményeik szerint, amennyiben elkészül a teljes, 950 kilométeres táv, évente legalább 200 ezres zarándok is nekivág kisebb vagy nagyobb szakaszon.
Kiemelt fotó:pixabay.com