Virágzó vidékünk

Virágok ezrei díszítik a tüneményes zalai falut

Két rangos díjat is elnyert a település.

Még távolabbi településekről is csodájára járnak az emberek annak a virágpompának, ami a dél-zalai falut szépíti – írta a Zaol.

Fotó: gelse.hu

Gelsén évek óta kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a fejlesztések mellett esztétikailag is komfortos környezetben élhessenek a helybéliek. Ennek keretében nem csak a kötelező, arculatszépítő feladatokat végzik el, hanem a virágosításra is nagy hangsúlyt fektetnek.

 Több mint tízezer tő jégvirág, ezer színben pompázó rózsa, kardvirág, apró, milliónyi kukacvirág, élénkpiros kakastaréj és félszáznál is több, cserépbe ültetett virág ékesíti jelenleg a falut

– tudósított a portál.

Gelse 2008-ban a Virágos Magyarországért országos verseny első helyezettje lett, két éve pedig a virágosításért a Város és Faluvédők Szövetségének elismerését vívta ki magának.

Virágos Magyarország: 324 település nevezett
A legaktívabbak az 1000 fő alatti falvak voltak.

Kiemelt kép: gelse.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik