Virágzó vidékünk

Európai szinten is szenzáció, milyen madár tévedt Magyarországra

Szerda délelőtt, Hódmezővásárhely határában Ampovics Zsolt szegedi madarász egy fehércsőrű búvárt talált, amelynek megfigyelésére mindössze másodszor kerül sor hazánkban, írja Facebook-oldalán az MME Csongrád megyei csoportja.

Az első megfigyelés a Balatonon, a balatonföldvári mólónál történt 2016 decemberében.

A búvárok nagytestű, vadlúd méretű vízimadarak. Nevüket arról kapták, hogy nagyon mélyre buknak le annak érdekében, hogy megszerezzék táplálékukat, amelyet halak, rákok és csigák tesznek ki, olvasható a posztban.

Ritka és látványos madár bukkant fel Mezőberényben
A fajnak ez mindössze a negyedik előfordulása Magyarországon.

Európában három fajuk költ, az északi búvár, a sarki búvár és a jeges búvár, ebből az első kettő szórványos, a harmadik azonban ritka vendége hazánknak.

Ez a faj Európában nem költ, csak Szibéria, Alaszka és Kanada arktikus térségeiben fészkel.

Telelő egyedei, nagyon kis számban, Észak-Norvégiában foglalnak csak elő, így az előfordulása kisebb szenzáció, nem csak hazánkban, hanem európai szinten is.

A búvárfajok között ez a legnagyobb termetű, jellegzetes fehéres-sárgás csőréről lehet megismerni.

Újabb madár ritkaság Csongrád megyébenMa délelőtt, Hódmezővásárhely határában Ampovics Zsolt, szegedi madarász egy…

Közzétette: MME Csongrád megyei Csoport – 2019. február 7., csütörtök

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: iStock

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik