Kiskundorozsma a napokban ünnepli a lakosság újratelepítésének 300 éves évfordulóját, jóllehet a település sokkal régebbi, nevét már 1273-ban említik egy alapító oklevélben. A malom bemutatása mellett ez adta az apropóját, hogy felkeressük Vass József tiszteletbeli szélmolnárt. A tősgyökeres dorozsmai gondnok mesélt a Sokszínű Vidéknek Magyarország utolsó működőképes szélmalmáról.
A török hódoltság korában a falu szinte teljesen elnéptelenedett, ezért 1719-ben elrendelték újratelepítését. Orczy István Jászkunkapitány, Jászapáti és Jászfényszaru falvakból 23 családot hozott ide. Bő két évtizeddel később Palócföldről is jöttek telepesek, velük kiegészülve Dorozsma lendületes fejlődésnek indult és 1838-ban városi rangot kapott
– tájékoztatott Vass József.
Egy jó szélmolnárnak mindenhez értenie kellett, a kőfaragástól az ácsmunkákon át egészen a tetőfedésig. A malom működtetése sem volt egyszerű feladat, ugyanis kemény fizikai munkát jelentett. Két kőpárral dogozhatna ma is a szélmalom, az egyikkel takarmányt, a másikkal kenyérgabonát lehet megőrölni. A harmadik kőpárt egyébként, amivel eredetileg paprikát őröltek, még Faragó György szerelte le, mert olyan malomkerékkel mást nem őrölhetnek, amivel egyszer már paprikát törtek. Ebben a szélmalomban csak teljes kiőrlésű korpás lisztet készítettek, mert ez egy korai építésű malom.
A gőzmalmok elterjedésével a szélmolnárnak lényegesen megfogyatkozott a munkája, hiszen míg neki jó szélre kellett várnia, addig a korszerű, gépesített gőzmalmok bármilyen időben őrölhettek. Így váltak néhány évtized alatt az enyészet martalékává hazai szélmalmaink.
Dorozsmán áll az ország utolsó működőképes szélmalma
Különleges módon történt a régi szélmalmok munkára indítása. Kivásznaláskor egy hosszú nyelű csáklya segítségével a molnár lehúzta a vitorlalapátot, és felmászott rá, majd kifeszítette a rácsozatra a vitorlavásznat. A vitorla hossza ezért előírásszerűen meg volt határozva, a végének függőleges lapátállásnál hatvan centiméterre kellett lenni a földtől.
A vitorla hossza akkor jó, ha a liba fejét elüti, de a kacsa fejét nem éri el
– mondta régen egy öreg molnár.
A malom földszintjén berendezett néprajzi-ipartörténeti kiállításon eredeti aratószerszámok egy letűnt kor hangulatát idézik. A kaszatokmány, kaszakő, cséphadaró, marokszedő kuka és más kéziszerszámok napjainkra feledésbe merültek, legtöbbjük használatáról fogalmunk sincs. A dorozsmaiak bíznak abban, hogy a lapátok visszahelyezését követően a malom két év múlva, 200 évesen újra őrölhet gabonát egy bemutató alkalmával.
Kiemelt kép: Vass József
