370 ezer facsemetét ültetnek el az Őrségben

Megkezdődik az erdei élőhelyek rekonstrukciója.
Kapcsolódó cikkek

370 ezer facsemete elültetésével megkezdődik az erdei élőhelyek rekonstrukciója, tájékoztatott az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága.

Kezdetét vette  a „Bolygatott erdei élőhelyek rekonstrukciója” című KEHOP pályázati projekt megvalósítása. 2019 márciusától a 2021-ig tartó időszakban a nemzeti park a saját vagyonkezelésében lévő erdőterületek állapotának javítását, és változatos, fajgazdag élőhelyek kialakítását tűzte ki célul.

Az élőhely-rekonstrukció a korábbi gazdálkodás eredményeképpen elegyetlen egykorú erdei fenyves állományok vagy mára a teljes pusztulás közelébe került lucfenyves erdőállományok területén már évekkel ezelőtt fontossá vált. A több mint 26 hektáron végeztetnek vállalkozó által fakitermelést, majd erdőfelújítást. Mintegy 10 ezer méter kerítést építenek és közel 370 ezer darab csemete elültetését tervezik a területen.

Első lépésként Szentgotthárd-Farkasfa községhatárban vágtak ki kis foltokban fákat az erdei fenyvesekben, majd az így keletkezett „lékekben” lombos fafajok ültetésével és kerítésépítéssel folytatják a munkálatokat.

A „Folyamatos erdőborítás fenntartása” alprojektben értékes élőhelyen lévő, de egykorú faállományok átvezetését tervezik. Harminckét (32) különböző méretű lék kialakítása következik be Körmend, Vasalja és Szentgotthárd–Farkasfa határában. A lékekből a természetvédelmi szempontból legkevésbé értékes faegyedeket távolítják majd el, aztán pedig a talaj előkészítését követően mesterséges ültetéssel biztosítják az erdő fennmaradását.

Az „Elegyetlen fiatalkorú erdőállományok elegyességének kialakítása” elnevezésű alprojektben öt felújítás alatt álló erdőrészletben vadgyümölcsökkel, cserjékkel és egyéb lombos fafajok ültetésével teszik változatosabbá a fiatal erdőket.

A „Lucfenyő monokultúrák helyett fenyőelegyes gyertyános tölgyesek létrehozása” alprojektben Kondorfán és Őriszentpéteren nyolc helyen végeztetik el a pusztuló, a szútól és az alkalmatlan termőhelyi viszonyoktól sínylődő faállomány kitermelését, helyükön pedig vegyes fafaj-összetételű erdeifenyő elegyes-tölgyes erdők létrehozását tervezik.

22 millió fát ültetnek el tavasszal Magyarországon
A facsemeték elültetése 2000-2500 hektárnyi erdőterületet jelent.

Az élőhely-rekonstrukció által elvégzett beavatkozások hatásait hosszú távon nyomon követik majd ígéretük szerint, a projekt előre haladásáról pedig időről időre fényképekkel is beszámolnak majd.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Wikimedia Commons