Virágzó vidékünk

Virágzik a világ legritkább bazsarózsája a Mecsekben

Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

Becslések szerint a bánáti bazsarózsa világállományának mintegy 90 százaléka él a a Baranya megyei Zengő gerincén, a Kelet-Mecsekben.

Lelőhelye okán mecseki bazsarózsa néven is ismert

Régebben gyógyászati célra is gyűjtötték, mert gyökerei és zsíros-olajos magvai alkaloidot tartalmaznak,  amit epilepszia ellen görcsoldóként, illetve hánytatónak használtak. Mivel védett faj, gyűjtésére ma már nincs lehetőség.

A világon már csak hazánkban találkozhatunk a fokozottan védett bánáti bazsarózsa életképes populációival ,olvasható a Duna-Dráva Nemzeti Park weboldalán.

Ezt a virágtengert tekinthetik meg azok a természetbarátok, akik ellátogatnak  az országos kitekintésben is jelentős botanikai értéket őrző, 100 hektár kiterjedésű Nagy-mező – Arany-hegy Természetvédelmi Területre. A túrákat Hosszúhetényből indítják.

Fotó: Pleszinger László

Megfigyelések szerint a bánáti bazsarózsa az utóbbi időben évről-évre korábban virágzik. Tavaly és az idén is már április közepén szirmot bontott.

Magyarországon 1982 óta fokozottan védett, természetvédelmi értéke jelenleg 250 ezer Ft.

Védelmét ritkasága, a magyarországi flórában játszott fejlődéstörténeti szerepe és növényföldrajzi jelentősége, végül veszélyeztetettsége indokolja.

Galéria
Fotó: Pleszinger László

Címlapfotó: Pleszinger László

Íme a világ legszebb virágoskertjei és vadvirágmezői
A természet ontja magából a csodákat, tavasszal és nyáron különösen bőkezű velünk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik