Virágzó vidékünk

Fecskebarát város lehet Székesfehérvár

Közösségi tereken, magas épületekhez, iskolákhoz helyeznek ki műfészkeket a városban.

Mint arról már többször írtunk, 2010-ben drasztikusan megcsappant a fecskék száma hazánkban. Akkor félő volt, hogy ha nem változik gyorsan valami, 2020-ra teljesen eltűnnek ezek a roppant hasznos madarak az országból.

2010 óta, hála az akkori figyelmeztetéseknek, nem csökkent a fecskeállomány, de nem is erősödött vissza. Még mindig több, mint egymillió egyed hiányzik ahhoz, hogy a régi fecskeállomány darabszámát elérjük.

Íme a vasi falu, ahol mindent megtesznek a fecskék visszatéréséért
A siker érdekében a gyerekek sárnyerő helyeket is készítettek.

Sok település számos eszközzel küzd azért, hogy a fecskeállomány gyarapodjon. A Vas megyei faluban például műfészkeket készítettek és telepítettek a helyiek, a budapesti Tóth Tamás nagy állat- és madárbarát pedig létrehozott egy facebook csoportot Mentsük meg a fecskéket! elnevezéssel, amihez rengetegen csatlakoztak.

Most a székesfehérvári polgármester Cser-Palkovics András is új kezdeményezésről adott hírt közösségi oldalán:

Lassan hazatérnek a fecskék, s most már lesz is hova hazatérniük. Célunk az, hogy fecskebarát város legyen városunk. Közösségi tereken, magas épületekhez, iskolákhoz fogunk kihelyezni műfészkeket a fecskék számára. Ezekkel szeretnénk az ökoegyensúlyhoz hozzájárulni. Fecskék, várunk benneteket Székesfehérváron

– mondta a polgármester.

A kezdeményezést a helyiek nagy örömmel fogadták. A város várja a fecskéket.

Van esély a fecskék megmentésére
Április elején részletesen tájékozódhatunk, hogyan segíthetünk.

Kiemelt kép: Pixabay.com

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik