Virágzó vidékünk

14 jelölt közül kerül ki az Év Fája 2019-ben

Július 1-jén elindult a 2019-es Év Fája verseny szavazása, jelentették be a szervezők a honlapjukon.

Mint írták, a vetélkedő keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresték, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban.

A nevezett fák közül a zsűri választotta ki a döntősöket. Ezek vesznek részt a nyilvános döntőben, melyben legtöbb közönségszavazatot kapó fa nyeri az Év Fája címet. A döntősök közt emellett már ott rejtőzik a Hős Fa cím nyertese is és az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa, de arra, hogy mely fák kapják ezeket, csak a közönségszavazás után derül fény.

A 14 jelölt a következő:

  • A dunakiliti Millenniumi tölgy
  • A kaposvári Szabadságfa
  • Gerlai nagy platán
  • Szentkúti Öregharcos – Vasvár
  • Fekete Nyár Ácsteszér büszkesége
  • Ziliz legendája az Ezeréves Tölgy
  • Nap utca tölgyfája
  • Széchényiek körtefája
  • Nagy Nyárfa – Vindornyalak
  • A győrszemerei Tündér-tölgy
  • Hárskapocs
  • Jákó szeretettől gyógyuló Platánja
  • Imrehegyi terebélyes eper
  • Juharfás út – A múlt és a jelen találkozása

A jelöltekről az Év Fája honlapján rengeteg információt és fotókat is találsz, és itt tudod leadni a voksodat is.

A pécsi havi-hegyi mandulafa az Európai Év Fája 2019-ben
Az orosz és a portugál fa előtt győzött a magyar jelölt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik