Virágzó vidékünk

Hivatalosan is világrekorder lett a Medve-tó

Egyetlen hasonló tó van a földkerekségen, de az kisebb és fürdőzésre sem használják.

Immár hivatalosan is a világ legnagyobb heliotermikus tava az erdélyi Szovátán lévő Medve-tó, amelyet a világrekordokat tömörítő és csoportosító legnagyobb szervezet, a World Academy Record a napokban hitelesített, írta a Székelyhon.

A Maros megye koronaékszerének számító, gyógyhatású Medve-tó – melyet Erdély Holt-tengereként is emlegetnek – 4 hektáron, kiterített medvebőr formájában terül el és 18 méter mély. A tóban 66 ezer tonnára becsült oldott sómennyiség van, felszínétől lefelé a víz hőmérséklete növekszik, melyet a nap melege és a lejjebb koncentrálódó só okoz. Az 1875-ben keletkezett tó sótartalma a felszínen 100 g/l, mélyebben ennek a két-háromszorosa. A heliotermikus jelenség miatt a tó vize 35 Celsius-fokra is felmelegszik

– írta a portál.

A Medve-tóhoz egyetlen hasonló tó van a világon, mégpedig Kanadában: az valamivel kisebb, mint a szovátai és fürdőzésre sem használják.

Már az is csoda, hogy míg a szakértők szerint egy ilyen sós tó élettartama 70 év, a Medve-tó már 144 éves, hiszen napra pontosan lehet tudni a keletkezését

– nyilatkozta Fülöp László, Szováta polgármestere.

Kiemelt kép: iStock

Olvasói sztorik