Virágzó vidékünk

Híres legendák motívumai díszítik Barcs tűzfalait

Az országban egyre több helyen színesednek a települések. Barcson sincs ez másként. Néhány éve gondoltak egy nagyot és mára  művészi alkotássá varázsoltak néhány tűzfalat. Az első alkotás még 2015-ben készült, a Tündérszarvas nevet adták a barcsiak a városközpont új festményének. A történet ezzelnem ért véget, egy képsorozatot tervezett a városvezetés a barcsi házfalakra.

A nem mindennapi alkotásokat Darvas Iván helyi festőművész készítette, akinek ez volt élete eddigi legnagyobb munkája. Ahogy elmondta: a tervezéstől kezdve az utolsó ecsetvonásig maga készítette a munkáit. A festőművész teljesen szabad kezet kapott a tervezés során, munkája jól illeszkedik a Darvas-életműbe.

Karvalics Ottó, Barcs polgármestere példaértékűnek nevezte az összefogást, ami alapján elkészülhetett az alkotás. A vállalkozások adták az állványzatot, rendelték a festéket, kültéri anyagokkal dolgozott Darvas Iván.

Az első mű, a Tündérszarvas

Fotó: Facebook/Darvas Iván 

A Csodaszarvas legenda után talán a Fehér ló legendáját álmodta a falra a művész

Fotó: : Facebook/Darvas Iván 

A harmadik, egyben legnagyobb tűzfal idén júliusban készült el, ami az Életfát őrző két madarat ábrázolja

 

Fotó: : Facebook/Darvas Iván 
Egyedi falfestményekkel teszik színes várossá Kazincbarcikát
Harmincból 26 színes épületdekoráció készült el eddig a városban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik