Virágzó vidékünk

Színesedik Salgótarján, újabb városrész lépcsőit festették át önkéntesek

A városban már nem először mutatkozik meg a város szépítésével  kapcsolatos közösségi összefogás.

A  Sakkozzuk ki! akciócsoport neve már nem ismeretlen Salgótarjánban. Kiszínezték a Salgótarjáni Általános Iskola Székhelyintézményének, korábbi nevén a Gagarin Általános Iskola fehér falait, majd a helyi vasúti átjárót, ami  kültéri fotókiállításoknak  ad helyet. A legutóbbi, a Bolyai János Gimnáziumhoz vezető lépcsősor grafikai elemekkel megvalósított festése után egy újabb salgótarjáni helyszínt színesítettek ki. A lelkes csapat a városszépítés mellett jó ügyeket is szolgál és igyekszik minden akciójába bevonni a lakosságot. Ez alkalommal is lelkes önkéntesekkel dolgoztak, a város egyik zöldövezeti részén lévő lépcsősora kapott új színt és arculatot.

Fotó: Prókai Judit
Fotó: Prókai Judit
Fotó: Prókai Judit

A szervezők elmondták, hogy a színes lépcsősor látványát maga a Szerpentin út ihlette. Egy domboldalt ábrázol, egymás fölé és mögé épült házakkal. A városlakók örülnek a megvalósításnak. Az akciócsoport tíz fős egyesülete közösen álmodta meg ezt a képet, amelyet aztán Moravszky András és Kovács Gábor egyesületi tagok informatiaki eszközökkel szerkesztettek meg úgy, hogy az a lépcsők oldalára festve egész képet alkossanak – számolt be az előzetes munkáról Dolnegó Szilvia egyesületi tag, a projekt egyik koordinátora a 3100.hu portálnak.

A lépcsőfestés egy épülő játszóház-fejlesztés és játszótér-felújítás kapcsán valósult meg. A végeredmény kicsit színesebb, mint az eddigi munkáink, mivel most a gyermekeknek szerettünk volna jobban megfelelni.

Számos önkéntes csatlakozott a munkához a város minden területéről, de egy nemzetközi önkéntességet képviselő szervezeten keresztül még kontinensünkön túlról is voltak segítői a projektnek.

Fotó: Prókai Judit

A Sakkozzuk ki! akciócsoport jövőbeli terveit illetően azt lehet tudni, hogy még ezen a nyáron szeretnének megvalósítani egy másik programot a városban, ahol egy olyan technikát alkalmaznak, amivel eddig még nem dolgoztak, így ez számukra új kihívást jelent majd.

Címlapfotó: Prókai Judit

Einstein portréját festették a gimnázium lépcsőjére Salgótarjánban
A közösség erejével újra példaértékű látványosság született.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik