Virágzó vidékünk

Harkány és Lenti is esélyes a legvirágosabb település címre

Idén először erdélyi települések is részt vesznek különdíjért versenyezve.

Október elején hirdetik ki a a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny győztesét, Baranya,Tolna és Somogy megye területi nyertese azonban már megvan. A városok között Harkány, a falvak között Orfű lett az első, így a térségből ők indulhatnak az országos fődíj­ért.

Telkibányán nincs szebb a nyugdíjas házaspár kertjénél
A mesekert a hegyekben áll a virágos zempléni településen.

Keszthelyen is megvolt már a Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas megyét magában foglaló régió eredményhirdetése, itt a pályázó városok között Lenti, a falvak között pedig Lipót lett az első helyezett – olvasható a Virágos Magyarország oldalán.

A megmérettetés idén kétlépcsős, első körben régiós szinten mérkőznek meg a városok és falvak. Ennek köszönhetően nagyobb esélyt kaptak a díjak elnyerésére a kistelepülések is. Az egyes régiók nyerteseit a területi díjátadókon hirdetik ki, végül pedig a nyertes települések közül választják ki a fődíjasokat.

A Virágos Magyarország kezdeményezés célja, hogy ösztönözze a településeket arra, hogy aktívan tegyenek a kulturált és vonzó településkép kialakításáért. A virágos területek kialakítása mellett fontos a településen élők összefogásának ösztönzése, életminőségének javítása és a környezettudatos gondolkodás és szemlélet erősítése is.

A versenyben idén először az erdélyi települések is részt vesznek, különdíjért versenyezve. A végső győztes falu és város pedig idén is képviselheti hazánkat a nemzetközi Entente Florale Europe versenyen.

Kiemelt képünk  illusztráció – Fotó: Pixabay

10 elbűvölő település, ahol jó lenne megöregedni
Gyönyörű helyek idehaza és külföldön, ahol a jó élet lakik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik