Virágzó vidékünk

Környe most a legboldogabb magyar falu

Európai versenyen is megmérettetheti magát a gyönyörű település.

A napokban Iszkaszentgyörgyön – a verseny két évvel ezelőtti győztes településén – adták át a Magyarországi Falumegújítási Díjat, melyet a Komárom-Esztergom megyei Környe nyert el. Így a „Magyar falu – kihívások, helyi válaszok” mottóval meghirdetett pályázat nyertese, Környe képviselheti 2020-ban Magyarországot az „Európai Falumegújítási Díj” pályázaton, olvasható a győztes falu weboldalán.

Fotó: kornye.hu

A nyolcadik alkalommal kiírt pályázattal a meghirdető Belügyminisztérium célja az volt, hogy felkutassa, díjazza és ezzel „reflektorfénybe állítsa“ azokat a települési közösségeket, amelyek kimagaslóan végzik a helyi fejlesztéseket. A pályázat ezúttal is az „Európai Falumegújítási Díj” pályázati kiírás követelményein alapult, amelyet az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség írt ki. A magyarországi pályázatnak – a hazai falufejlesztési tevékenységek elismerése mellett – az is célja volt, hogy kiválassza azt a települést, amely sikeresen képviselheti hazánkat az európai megmérettetésen.

Fotó: kornye.hu

Környe pályázatában a 2000-es évek elejétől napjainkig tartó időszak felölelésével a település céltudatos munkával elért fejlődését és a kihívásokra adott válaszait mutatta be. A Komárom-Esztergom megyei 4 700 fős település a megyeszékhelytől alig pár kilométerre található, Tatabányával közös ipari parkot működtet.

Fotó: kornye.hu

Dübörgő falu

Környén az elmúlt években egy elhanyagolt lakóterület helyén alakítottak ki új faluközpontot, melynek meghatározó eleme az Ybl Mik­lós ter­vei alapján készült, több mint 150 éves római katolikus templom. Először a polgármesteri hivatalt, a művelődési házat és környezetüket újították meg. A következő lépés az új óvoda és bölcsőde megépítése volt. Ezzel párhuzamosan készült el a község új főtere pár száz méterre a csodálatos környezetű tótól. A beruházás második ütemében a tér végső képének kialakítása, a leromlott állapotú épületek elbontása valósult meg.

Fotó: kornye.hu

A beruházások eredményeként az új faluközpontban néhány perces sétával elérhető az általános iskola, az óvoda, a polgármesteri hivatal, a művelődési ház, a templom, a takarékszövetkezet és a posta is. A főtér nívós kulturális szabadtéri rendezvényeknek is otthont ad. A kulturált, komfortos épített környezet megvalósítása, a természeti értékek megőrzése, az ellátórendszerek működtetése mellett rendkívül fontos volt a helyiek komfortérzetének biztosítása, lokálpatriotizmusának, identitástudatának erősítése, melyben jelentős szerepet játszottak és játszanak ma is a szép számmal működő helyi civil szervezetek, hagyományőrző csoportok.

A célunk mindig is az volt, hogy a családok, különböző generációk ne csak lakjanak, hanem szeretettel éljenek a faluban

– mondta a díj átvételekor Beke László, Környe polgármestere.

Fotó: kornye.hu

A Magyarországi Falumegújítási Díj 2019 díjazottjai 

Magyarországi Falumegújítási Díj a falufejlesztés legkiemelkedőbb minőségű megvalósításáért (FŐDÍJ)

  • Környe (Komárom-Esztergom)

Magyarországi Falumegújítási Díj a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért

  • Bakonyszombathely (Komárom-Esztergom)
  • Budajenő (Pest)
  • Paloznak (Veszprém)
  • Pátyod (Szabolcs-Szatmár-Bereg)
  • Szank (Bács-Kiskun)
  • Varsány (Nógrád)
  • Visonta (Heves)

Magyarországi Falumegújítási Díj a falumegújítás több területén elért kiemelkedő teljesítményért

  • Ácsteszér (Komárom-Esztergom)
  • Báta (Tolna)
  • Nagyvenyim (Fejér)
  • Pogányvári Településszövetség: Egeraracsa, Esztergályhorváti, Dióskál, Zalaszentmárton (Zala)
  • Szirmabesenyő (Borsod-Abaúj-Zemplén)
  • Taktaharkány (Borsod-Abaúj-Zemplén)

Dicsérő oklevél a falumegújításban tett különleges teljesítményért

  • Harkakötöny (Bács-Kiskun)
  • Lókút (Veszprém)
  • Páty (Pest)
  • Répceszemere (Győr-Moson Sopron)
  • Zics (Somogy)

Kiemelt kép: kornye.hu

Olvasói sztorik