Virágzó vidékünk

Európa-szerte egyedülálló Győr új hídja

A tervező avat be az új látványosság igazi különlegességeibe.

Nemcsak Magyarországon, hanem az egész kontinensen különlegességnek számít az a híd, amelyet szeptemberben avattak fel Győrben, egész pontosan Győrszentivánban városrészben. Ez Csurilla Imre tervező elmondásából derült ki, aki mérnöki körökben már tartott előadást a Kálmán Imre nevét viselő felüljáróról, de a szélesebb nyilvánosságnak most mutatja be az alkotás igazi eredetiségét.

A kérés az volt felénk, hogy egyedi, esztétikus, könnyed és gazdaságosan megépíthető hidat tervezzünk, ami így innovatív és feltűnő. Az ívhidak máshol is megjelennek Magyarországon, az új híd egyediségét az adja, hogy egy ív tartja, egy befogott ív, ez tartja a befüggesztett hidat. Erre Európában sem nagyon találunk rá példát, inkább az Egyesült Államokban, Kanadában, Brazíliában lehet látni egyívű hidakat. De azok elsősorban masszívabb, közúti hidak, nem a könnyedség jellemzi őket

– mondta kérdésünkkel kapcsolatban a Unique Plan vezetője, majd egy további különlegességbe is beavatott.

Az új ívhíd ugyanis egy csőszelvény, amit meg kellett hajlítani, szemben a több darabból álló hegesztett változattal, ami könnyebben megalkotható. A legvékonyabb fala húsz milliméter, ami további nehézséget jelentett.

Fotó: Bukta Péter

Ahhoz, hogy ezt a csőszelvényt be lehessen fogni, a csavarást is kezelni kellett. A csavaró hatás további statikai kihívást jelentett, hogy ne tudjon elmozdulni a szerkezet. Aszimmetrikus a híd, de felülről nézve középponti szimmetriát mutat, a szélén pedig felfelé peremtartót és rámpás lejárót találunk, ezeknek köszönhetően is egyedi. Hetven tonnás, és ha kiterítenénk, 106 méter hosszú lenne

– mondta a szakember a 12 méter magas hídról, ami további hatásként a megalkotása óta egy kapu képét adja ki. Mivel az M19-es kettévágja a városrészt, tragédiák helyszíne volt a környék (a régi híd 250 méterre található. A Kálmán Imre híd ezért a látványossága mellett biztonságot is adhat a környéknek.

Kiemelt kép: Bukta Péter

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik