Megújul az 1800-as évek közepén épült, Kengyel községhez tartozó bagimajori szélmalom, a rekonstrukció 110 millió forintos pályázati forrásból valósul meg. Az 1850 körül, dombra épült malom tizenöt méter magas téglaépület, amelyet az 1960-as években felújítottak és alkotóházként használták. A malom belseje négy szintre tagolódik, a kúpalakú tető zsindelyfedeles.
A beruházás keretében vadonatúj lapátokat kap a szélmalom, teljesen megújul belső szerkezete és a malom külseje. Tekintettel arra, hogy a dombon védett növény, a kunkorgó árvalányhaj található, a lapátokat így alpintechnikával tudjuk cserélni
– mondta a Sokszínű Vidéknek Nagy Szilárd, Kengyel polgármestere.
Öt éve egy vihar következtében a malom lapátjai károsodtak. 2018 elején egy ideig nem volt látogatható a szélmalom, mert az épület fő tartógerendája eltört. A statikai vizsgálat megállapította, hogy a többi gerenda biztonságosan tartja az épületet, így megnyitották azt a látogatók előtt.
A munkálatok javában tartanak. Beülről már kifestették a malom szintjeit, kisebb hibákat javítottak, most a hiányzó téglákat pótolják a külső homlokzaton, miközben a lapátokat javítják
– említette a polgármester.
A beruházás a tervek szerint 2020. májusára valósul meg.
Kiemelt kép: Facebook/Kengyel