Gyerekbarát díjat kapott az UNICEF-től Tata és Jászboldogháza

A két település bebizonyította, miért jó ott gyereknek lenni.
Kapcsolódó cikkek

Az UNICEF Gyerekbarát Település címet és a vele járó 2 millió forintot idén Jászboldogháza és Tata nyerte el. A szervezet magyarországi honlapja szerint minden évben azok a települések kapják meg a címet, amelyek a gyermekek jogait kiemelt kérdésként kezelik. A mára globálissá vált programot 1996-ban indították útjára Európában.

A címet elnyerő falvakban, városokban a gyermekek részt vesznek a település kulturális életében, továbbá egészséges környezetben, a kizsákmányolás és erőszak minden formája nélkül élnek. 

Jászboldogháza esetében az értékelő bizottság kiemelte, hogy a pályázat a helyi általános iskolára, valamint a gyermekrészvétel fejlesztésére épít és reális célkitűzéseket fogalmaz meg. A település fejlődését számos előremutató civil kezdeményezés segíti, a 2 millió forintot pedig az önkormányzat a művelődési ház felújítására, egy fiataloknak szóló közösségi tér létrehozására fordítja.

Az eszkimók gyerekkorban megtanulják, hogyan kezeljék a haragot
Az inuitok egyszerű módszerrel tanítják meg a gyerekeiknek azt, hogyan irányítsák a haragot. 

Tatával kapcsolatban az értékelő bizottság többek között kiemelte, hogy a város külön figyelmet fordít a gyermekek korai fejlesztésére és a sajátos nevelési igényű gyerekekre. Kiválóan biztosítja az akadálymentesítést a fogyatékkal élő fiatalok és felnőttek számára egyaránt. Jól működik a helyi gyermekvédelmi jelzőrendszer, a tehetséggondozás, valamint sokféle ösztöndíjra pályázhatnak a fiatalok.

Kiemelt kép: Pixabay