Ha az ember Kékkút nevét hallja, nagy valószínűséggel a kékkúti ásványvíz jut az eszébe. A falu a nevét a határában található Theodora-forrásról kapta, melynek vizét már a római korban is fogyasztották: a legenda szerint Theodora bizánci császárnő igen kedvelt itala volt. Az ásványvizet 1907-ben kezdték palackozni, ma elsősorban hazai piacra szállítanak az üzemből. A palackozó üzem mellett egyébként bárki megkóstolhatja a híres forrás vizét.

A Káli-medence északnyugati részén fekvő Kékkút egy utcából és a környező dombokon levő pincékből áll. A település két részre tagolódik: az alsó, nyugati részt „Kütyünek”, míg a felsőt – ahol az orvosi rendelő, az önkormányzat és a bolt – található, „Központnak” nevezik a helybeliek.

Ha az ember ellátogat a Káli-medence e szépséges településére, minden bizonnyal elfelejti a kékkúti ásványvíz legendáját, és rácsodálkozik az alig 80 lelket számláló település bájára. Ahogy mondják, a téli időszakban négy óra után erre a madár sem jár, nyáron viszont megtelik élettel a település, mert a Tapolcát és a Balatont összekető kerékpárút erre halad. A rendezett, többségükben felújított házak, a tisztán tartott közterületek természetesen a többi évszakban is gyönyörű látványt nyújtanak.

Josef Jordan fotós az őszutó idején a napokban ellátogatott a Káli-medence gyöngyszemébe, s ha már ott járt, szemügyre vette az egyutcás falut. A felvételekhez annyit fűzünk hozzá, amit a fotós írt a képekhez a Balatoni értékmentés Facebook oldalon közzétett bejegyzésében:

Kékkút. A szépnek is a forrása.

Kiemelt kép: Josef Jordan