Virágzó vidékünk

Hévíz lehet Európa legkedveltebb úti célja

Tavaly Budapest volt a győztes, idén Hévíznek is lehetősége van arra, hogy elnyerje a legkedveltebb európai úti cél, vagyis a European Best Destination címet, amelyre szerdától lehet szavazni - közölte keddi sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
Korábban a témában:

Papp Gábor arról beszélt, hogy a több mint 300 turisztikai szervezet és az Európai Bizottság által létrehozott EDEN hálózat által indított versenyt 9 éve szervezik. Tavaly Budapest lett a győztese, idén pedig Hévíz került be a 20 esélyes város közé, többek között Párizs, Fiume vagy Athén mellé, ami önmagában is elismerés, írja az MTI.

Hozzátette, hogy a szervezők célja elsősorban az európai turizmus népszerűsítése. Hévízre pedig azért esett idén a választásuk, mert az Európa legnagyobb természetes meleg vizű tavával rendelkező gyógyhely az egyik leggyorsabban fejlődő város is egyben.

Ősszel is 30 fokos ez a magyar tó
A Hévízi-tónak és környékének a lélekre is nyugtató, gyógyító hatása van.

A Hévíz honlapján keresztül is elérhető oldalon január 15. és február 5. között lehet szavazni a legkedveltebbnek tartott úti célokra – tette még hozzá.Fejes Edina, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, nagy kihívás, hogy Budapest után tud-e Magyarország duplázni, és idén Hévíz lehet-e Európa legvonzóbb turistacélpontja. Hévíz intimitást, nyugalmat, harmóniát tud nyújtani, amit lehet, hogy a versenyben szereplő más városok talán nem.

Papp Gábor az MTI kérdésére kitért arra is, hogy a 2018-as rekordévben 1 millió 222 ezer vendégéjszakát regisztráltak Hévízen, ehhez képest – az előzetes adatok szerint – tavaly november végéig időarányosan 10-15 ezerrel tovább növekedett a vendégéjszakák száma.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.