Virágzó vidékünk

10 ezer háztartást lát el energiával az ország legnagyobb naperőműve

Körülbelül 30 ezer ember villamos­energia-igényét fedezi 25 éven keresztül.

Ha minden a tervek szerint alakul, még ebben a hónapban lezárul a próbaüzem és hivatalosan is átadják az ország eddigi legnagyobb, 25 megawatt csúcsteljesítményű, Kapuvár mellett épült naperőművét, írta a Kisalföld.

Tesztelték a napelemes erdei vonatokat a Börzsönyben
Nagy az érdeklődés a mutatós járművel történő utazás iránt.

Az egykori lengyár területén lévő gigaberuházás 220 ezer négyzetméteres iparterületen valósult meg. Ennek során mintegy 76 ezer napelempanelt szereltek fel, ami a működésének köszönhetően éves szinten több tízezer tonnával csökkenti az ország szén-dioxid-kibocsátását. A 10 milliárd forint összköltségű beruházás 10 ezer háztartás, ezáltal körülbelül 30 ezer ember villamos­energia-igényét fedezi 25 éven keresztül.

A 8 kilométeres távvezeték kiépítése miatt később kezdték a próbaüzemet, de már célegyenesben vannak, így hamarosan élesben működhet a Rábaköz új büszkesége, az ország legnagyobb, üzemelő naperőműve.

Ha minden jól megy, még februárban megtörténik a hivatalos átadás, lezárul a próbaüzem, és megkapjuk a használatbavételi engedélyt

– mondta a portálnak Papp István projektmenedzser.

A naperőmű az elmúlt négy hónapban hozta az elvárt termelést, mely a bekapcsolása óta visszatáplál a közcélú hálózatra. A tesztidőszak a felmerülő kezdeti problémák orvoslására szükséges, ám a kapuvári naperőmű az október végi bekapcsolás óta azonban jelentősebb hiba nélkül üzemel.

Kiemelt kép: YouTube

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik