Gróf Széchenyi Ödön, a legnagyobb magyar fia 1867-ben a franciaországi Lyonban látott példa nyomán javasolta, hogy a budai Várhegy Duna felőli oldalán építsenek kötélvontatású hegyi vasutat, azaz siklót. Kezdeményezését gyorsan felkarolták, mert akkoriban majd minden közhivatal a Várban székelt, a hegyre viszont nem lehetett tömegközlekedési eszközzel feljutni. Az építkezés Wohlfahrt Henrik vezetésével 1868-ban kezdődött meg, a folyamatosan módosuló tervek alapján folytatott munka 182 300 forintot emésztett fel és másfél évig tartott.
A 95 méter hosszú, 50,55 méter szintkülönbséget leküzdő, 30 fokos lejtésszögű Budai Hegypálya alsó állomása a Clark Ádám téren, az Alagút mellett, a felső a Várban, a Szent György téren van. Az alsó indítóépület romantikus stílusú vidéki kúriára emlékeztetett, középső előre ugró részében helyezkedett el az indítócsarnok, a két szárnyban iroda és raktár máködött, felül szerényebb kivitelű fogadóépület kapott helyet. A lépcsőzetesen egymásra épült három elemből álló két kocsit, amelyekben 24-24 ember utazhatott, a bécsi Spiering gyár készítette el. A 35 lóerős gőzgépet is Bécsből, Schulz Tódor üzeméből hozták, míg a gőzkazánokat az Első Magyar Gépgyár szállította.
Ez volt a világ második siklója
A gőzgépet az alsó állomáson helyezték el, a kilenc láb (mintegy 2,7 méter) átmérőjű hengerre tekeredő kötél ingajelleggel fent kötötte össze a két kocsit, a gravitáció erejével egyensúlyozva ki azokat, csak mozgatásuk igényelt többletenergiát. A kocsik két végéhez a drótkötél mellett kapaszkodó vaskörmöket is kapcsoltak, amelyek a kötél elszakadása esetén a pálya mentén elhelyezett gerendákba kapaszkodva állították volna meg az elszabaduló kocsikat. A csodálatos panorámát biztosító siklóra a jegy az első osztályon hat, másodosztályon négy krajcárba került.
A világ második siklóját – korábban csak Lyon dicsekedhetett ilyen közlekedési eszközzel – 1870. március 2-án helyezték üzembe, megelőzve a fogaskerekű 1874-es felavatását. A sikló nemcsak népszerűnek, hanem biztonságosnak is bizonyult. Történetének első 75 éve alatt csak egyetlen baleset történt (1896-ban), az sem műszaki okokból, hanem emberi mulasztás miatt, ezután szüntették meg az állóhelyeket. A siker láttán csakhamar újabb pályákat terveztek: a Döbrentei tértől a gellérthegyi Citadelláig, valamint a Tabán és a Svábhegy között, ezek azonban sohasem valósultak meg.
A sikló a koncesszió lejártával, 1920-ban a főváros tulajdonába került, 1932-ben átvette át a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSZKRT), a BKV elődje. Mivel forgalma egyre nőtt (1943-ban már kétmillió utast szállított), többször felmerült a villamosítás igénye, de a felújítás rendre elmaradt. A második világháborúban, Budapest ostroma alatt 1944. december 20-án a felső állomást és a kocsit bombatalálat érte, a használhatatlanná vált sikló megmaradt berendezéseit elbontották, a síneket felszedték. A Várba a közlekedést buszokkal oldották meg, a sikló újjáépítése csak időről időre került szóba.
A nyolcvanas években felújították
Hosszú évek civil aktivitásának köszönhetően a főváros 1980-ban megbízta a Metróber vállalatot, hogy készítsen átfogó tanulmánytervet a sikló újjáépítésére. A civil mozgalomból állami, illetve fővárosi program lett, 1984-ben megkezdődött a helyreállítás, a pályát 18 millió forintért építették fel. Az ünnepélyes avatásra 1986. június 4-én került sor, a régi-új közlekedési eszközt egy nappal később, immár Budavári Sikló néven helyezték üzembe.
A siklót 54 kW-os villanymotor hajtja, mind az indítás, mint a leállítás automatikus, a három méter átmérőjű hajtókerékkel működő vonóberendezés a felső állomásra került. A biztonságról úgynevezett rugóerő-tárolós fék gondoskodik, amely a kötél elszakadása esetén megállítja a járművet. A 24 fő befogadására képes, az eredeti mintájára, lépcsős kialakítású két kocsi, az északi pályán futó BS1 “Margit” és a délin futó BS2 “Gellért” ragasztva rögzített normál, 1435 mm széles pályán fut, egy másodperc alatt másfél métert tesz meg. A járművek ennek duplájára is képesek lennének, de az utasok kérésére sebességüket 1988-ban felére csökkentették.
Az elpusztult állomások helyére új, korszerű, de a műemléki környezetbe illeszkedő épületeket terveztek, és újjáépítették a pályát keresztező sétányok gyalogoshídjait is. A Budavári Sikló naponta reggel fél nyolc és este tíz óra között működik, éves forgalma mint 600 ezer-egymillió utas, a teljes árú jegy 1400 forintba kerül.
Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt
