Most, hogy a telet elűztük a karneválokon, és a naptár szerint is itt a tavasz, ideje azoknak is kimozdulni, akik eddig a hűvösebb időjárás miatt nem szívesen mentek szabadtéri programokra. Ezt annál is inkább érdemes, mert sok helyen virágba borultak az arborétumok, s színpompával csalogatnak kicsiket és nagyokat.
Körülnéztünk kicsit, és gyűjtöttünk egy csokrot azokból a programokból, ahova érdemes márciusban ellátogatni vidéken!
Hóvirágünnep, Alcsúti Arborétum
A virágzás már nagyon intenzív, mi magunk is megtekintettük a bámulatos virágszőnyeget, de március elején még mindenképpen érdemes ellátogatni Alcsútra, az arborétumba, ahol több mint 2 és fél hektáron 7 hóvirágfaj 24 fajtája tekinthető meg Magyarország legeredetibb angolparkjában. Ha valaki a hóvirágok pompájára nem is ér oda, a több mint 40 hektáros egykori főhercegi kert magában is megér egy kirándulást. További információk ITT találhatók az arborétumról.
Aki a tőzikék virágzását csodálná meg, azoknak a csáfordi erdő nyújt felejthetetlen élményt, ide is érdemes ellátogatni.
CSOKOLÁDÉ KARNEVÁL – GYŐR
A karneváloknak márciusban sincs még vége, Győrben például első alkalommal rendezik meg a Csokoládé Karnevált március 7-8. között, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban. A számtalan koncert és remek program mellett ingyenes játszóház, tombola, vasárnap pedig csokievő verseny várja az érdeklődőket. Részletes program és a fellépők listája ide kattintva tekinthető meg.
Kazincbarcikán ugyanezen a hétvégén, március 7-8. között merülhetnek édes élvezetekbe az érdeklődők. Egész napos mézeskalács workshop, csoki suli, a felnőtteknek csokoládé bika rodeó és chilis csoki evőverseny, valamint szombaton amatőr csokoládétorta és vasárnap amatőr gyümölcstorta verseny várja az ide látogatókat.
Ha valaki Győrbe vagy Kazincbarcikára nem jut el, Tatán is lesz Csokoládéfesztivál március 14-15. között.
NEMZETKÖZI ÁSVÁNYFESZTIVÁL – MISKOLC
Szinte hihetetlen, de már harmincnyolcadik alkalommal kerül sor Közép-Európa egyik legjelentősebb ásványfesztiváljára, amelynek a Miskolci Egyetem ad otthont. Számtalan kiállító és sokezres látogató garantálja, hogy a reprezentatív, tematikus kiállításokkal és tudományos előadásokkal tarkított Ásványfesztiválra érdemes ellátogatni március 7-8-án.
Az ásványok és kőzetek csodálatos világát, szépségét kicsik és nagyok egyaránt élvezhetik, mellette számos tényt is megtudhatnak hasznosságukról a fesztiválra kilátogatók. Részletes program megtekinthető az esemény honlapján.
TIHANYI KOLBÁSZGYÚRÓ MULATSÁG – TIHANY
Gasztronómiai élmények várják a Tihanyi Kolbászgyúró Mulatság és Gasztro Fesztiválon a Tihanyba látogatókat március 7-én.
Ötödik alkalommal rendezik meg a Kolbászgyúró Mulatságot Tihanyban, ami néhány év alatt úgy kinőtte magát, hogy helyet kapott Tihany legnívósabb rendezvényei között. Helyszíne idén az Akasztó dombi termelői piac lesz.
Sztárvendégek, finomságok, kolbász és pecsenyés, házi rétes, szárazkolbász, levendulás ajándéktárgyak, óriás palacsinta, vattacukor, kézműves termékeket árusító pavilonok várják a vendégeket. Az eső sem lesz akadály, a szervezők egy óriás 600 négyzetméteres sátorral is készülnek. 2020-ban Békéscsaba a mulatság vendége. Kis ízelítőt adnak Békéscsaba és a csabai kolbász kultúrájáról, hagyományairól. Részletes programról több olvasható ITT.
KOKÁRDA FESZTIVÁL, MONOSTORI ERŐD – KOMÁROM
A komáromi Monostori Erőd március 15-én különleges módon idézi fel az 1848-as eseményeket. A Kokárda Fesztiválon a gyerekek és a felnőttek is felidézhetik, megérthetik a márciusi eseményeket. Az erődről minden megtudható ITT.
VIII. FÜREDI TAVASZI FESZTIVÁL – BALATONFÜRED
Március 13-15. között idén nyolcadjára rendezik meg Balatonfüreden a Füredi Tavaszi Fesztivált, melynek keretében megelevenedik az 1848-1849-es márciusi forradalom hangulata. Ünnepi forgatag várja az ide látogatókat: lesz fáklyás felvonulás, népi játszótér, tűzzománc készítés, tematikus séta és még Petőfi is színpadra áll. Természetesen kulináris élvezetekből sem lesz hiány.
Hajdu Steve és Fenyő Iván felolvasásában meghallgatható Arany és Petőfi levelezése, de lesz irodalmi menza is. A színes programkínálatról további tájékoztatás ITT olvasható.
BALATON QUAD FESZTIVÁL – GYENESDIÁS
Gyenesdiáson, a Faludi-síkon rendezik meg március 14-én az első Balaton Quad Fesztivált. A szervezők szerint a program garantált offroad élmény lesz a nézőknek és a versenyzőknek egyaránt. Versenyek, bemutatók, kiállítók várják az érdeklődőket, de lesz quad rodeó, quad gyorsulás és szabadon használható Off Road terület is.
A szervezők minden típusú utcai és verseny quadot is várnak. További információk ITT.
HUNGARIKUM PIKNIK – EGER
Hazánk gasztronómiai hungarikumai idén harmadszor közös fesztiválon gyűlnek össze a hevesi megyeszékhely bornegyedében, a Szépasszonyvölgyben március 27 – 29-én. Az Egri Bikavér Hungarikum az ország gasztrohungarikumait fogadja, így egy helyen lesz minden, ami szemnek-szájnak kedves: a karcagi birkapörkölt, a bajai vagy szegedi halászlé, a csabai és debreceni kolbász, a szürkemarha gulyás, kürtőskalács.
A Helyi Ízek Utcájában Eger környéki gasztronómiai jellegzetességekkel is megismerkedhetnek a kíváncsiskodók.
Természetesen a gasztronómiai élvezetek mellett népzenei koncertek, gyermekprogramok, óriásbábosok, kiállítások, íjászbemutatók és Hungarikum Játékpark színesítik majd a programot. Részletek ITT.
Kiemelt kép: Facebook/ Balatonfüred honlapja