Virágzó vidékünk

Magányosan omladoznak a megmentőre váró kastélyok Somogyban

Becslések szerint a megyében lévő kétszáz kastély és kúria nagy része kihasználatlanul árválkodik.

Iskolának, szociális otthonnak és szállodának használnak néhány somogyi kastélyt, a legtöbb azonban üresen áll. Becslések szerint a megyében kétszáz kastély, kúria és úrilak található, ezek egy része magántulajdonban, másik részük állami és önkormányzati kézben van, írja a Sonline.

Alsóbogát – Fotó: Facebook/Kaposi Judit

Szinte Somogy megye összes településén található legalább egy kastély, vannak községek, mint például Alsóbogát, Szentgáloskér és Pusztakovácsi, ahol több is akad belőlük.

Főként az 1945 utáni időszakból maradtak fent iratok róluk, korábban ugyanis magánkézben voltak a kastélyok, családi feljegyzések pedig ritkán kerültek be a levéltárba. A Somssich, a Zichy és a Széchenyi-családnak több kastélya is volt a megyében, Somogytarnócán, Somogyváron és Kőröshegyen is volt. A Festetics család nem építkezett Somogyban, birtokaikat Keszthelyről irányították

– mondta el a portálnak Kiss Norbert Péter, a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárának főlevéltárosa.

Somogytarnóca, Széchenyi-kastély – Fotó: Facebook/Szilágyi-Bitó Judit

Iharosberényben, Somogyváron, Hetesen és Balatonszemesen iskolát alakítottak ki a régi épületekből, Mosdóson, Segesden, Marcaliban, Tabon, Vótapusztán és Gyöngyöspusztán egészségügyi intézményként használják az egykori úrilakot.

Somssich-kastély – Fotó: Facebook/Simon Szilvia

Ha termelőszövetkezet vagy állami gazdaság kezébe került egy-egy kastély, a legrosszabb sors várt az épületre.

Könnyező gomba miatt robbantották fel

Sok, egykor pompás épület mai állapota siralmas. A kercseligeti Maár-kastély, a mikei Somssich-kastély, a somogytarnócai Széchenyi-kastély és a Barcs-belcsapusztai Kremsier-kastély is felújításra szorul.

Somogytarnóca, Széchenyi-kastély

Galéria
Somogytarnóca, Széchenyi-kastély - Fotó: Facebook/Szilágyi-Bitó Judit

Az egyik legkirívóbb példa az iharosi Inkey-kastély, amelyet az 1970-es évek végén felrobbantottak, mert megtámadta a tetőszerkezetet a könnyező gomba és az végigterjedt az épületen.

A somogyi kastélyok mintegy fele műemlék, műemlék jellegű vagy védettség alatt áll, felújításukra, átalakításukra szigorú szabályok vonatkoznak. Érdemes lenne rendbe tenni őket, miután kitalálták, mire használhatóak a jövőben.

Kiemelt kép: Wikipédia/Villabogát

Elherdált örökségünk részei a megcsúfolt kastélyok
Műemlék épületek, melyeket alaposan kikezdett az idő vasfoga.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik