Az egészségügyben dolgozók értünk dolgoznak minden egyes napjukon. Különösen igaz ez a mostani, nehéz és mindenki számára szokatlan élethelyzetben. A hálás lakosság számtalan módon igyekszik is a megfeszített munkájukat megköszönni, vagy legalább éreztetni, hogy gondolunk rájuk.
Ezért hangzik fel világszerte esténként a taps, ezért alakulnak csoportok, akik étellel, szállással, fuvarral, virággal segítik az egészségügyben dolgozókat.
A köszönetnyilvánítás egyik módja az ablakokba ragasztott piros szív is, amellyel a lakók a koronavírus-járvány elleni küzdelemben helytálló embertársainkért.
Kedves gyermekes ismerőseim!
Kérlek Benneteket, minél többen csatlakozzatok az alábbiakhoz!
Rajzoljatok vagy ragasszatok egy piros szívet egy nagyobb papírra és ragasszátok ki az ablakba, kapura. Jelezzük így is hálánkat mindenkinek, aki értünk dolgozik ebben a nehéz időben!
Az ablakokra pillantva látják a mentők, tűzoltók, rendőrök, bolti dolgozók, eü.dolgozók, kamionsofőrök, önkéntesek, mindenki, aki dolgozni kényszerül a jelen helyzetben, hogy velük vagyunk, imádkozunk értük is! Mondjuk el gyermekeinknek, hogy miért készítjük! Teljenek be az ablakok a szívecskékkel!
– olvasható a Facebookon közzétett felhívásban.
Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt