Kittenberger emlékerdőt létesítenek Kismaros térségében

Tízezer tölgy és vadgyümölcs csemetét ültetnek.
Kapcsolódó cikkek

A 2021-ben esedékes „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kiemelt célja, hogy figyelmet irányítson a magyar vadászat szakmai és kulturális értékeire, írja közleményében az Ipoly Erdő Zrt., amely fontos szerepet vállal a Börzsönyhöz erősen kötődő, nemzetközi hírű vadász és Afrika-kutató, Kittenberger Kálmán emlékezetének, szellemi örökségének gondozásában.

930 ezer facsemetét ültetett az Ipoly Erdő
A cég Pest és Nógrád megyében 64 ezer hektár állami erdőterületen gazdálkodik.

A társaság a világkiállítás programjának részeként és annak támogatásával Kismaros térségében egy hektár területen emlékerdőt létesít Kittenberger Kálmán tiszteletére.

A 10 ezer tölgy és vadgyümölcs csemete elültetésével kialakított erdő Kittenberger nevét viseli majd. A terv szerint, az emlékerdőhöz csatlakozik egy kis pihenőhely is, ahol emlékoszlopot helyeznek el. A helyszín egy könnyű sétával elérhető az erdőgazdaság által rekonstruált Rózsakunyhótól, amiről Kittenberger barátja és vadásztársa, Fekete István író közös vadászataikat is megörökítő műveiben olvashatunk.

Az új erdőt és az emlékhelyet kerítés védi a vad károsításától, melynek létesítéséhez a területen vadgazdálkodó Börzsönyi Borostyán Vadásztársaság jelentős forrással járult hozzá

– olvasható a közleményben.

Kiemelt kép: Ipoly Erdő Zrt.

100 millió fát ültetnek el a következő években Magyarországon
A megkezdett programok 3-5 év alatt 25 000 hektáros erdőterület növekedést eredményezhetnek.