Mozaik

Ellenállóbbak az idősebb erdők az éghajlat változásával szemben

A kutatók több ezer erdőterületet vizsgáltak meg.

A kutatók több ezer erdőterületet vizsgáltak meg Észak és Kelet-Amerikában, és arra jutottak, hogy az idősebb erdők kevésbé érzékenyek az éghajlat változásaira, mint a fiatalabb erdők, írja a phys.org.

Hazánkban is fokozott védettséget élveznek az őshonos erdők
Százéves erdeink jobb megismerése és védelme mindannyiunk közös érdeke.

A Global Change Biology kiadványában közzétett tanulmány szerint minél idősebbek az erdők, annál kevésbé mutatnak érzékenységet a szén-dioxid megkötés, a faanyag és a biodiverzitás szempontjából, tehát a megnövekedett életkor jobban védi az erdőket az éghajlat változásával szemben.

Ez a tanulmány tökéletesen rámutatott arra, hogy az idősebb erdők képesek ellenállni az éghajlatváltozás következményeinek. Megállapításaink mérföldkőnek számítanak az erdők előkészítésével és megőrzésével kapcsolatos vita során

– mondta Dominik Thom, az UVM Rubenstein Környezet- és Természeti Erőforrás Iskola vezető posztdoktori kutatója.

Fotó: Pixabay.com

A tanulmány 18.500 erdőterületről (Minnesotától Maine-ig és Manitotól – Új -Skóciáig) nagy mennyiségű adatot elemzett. Idős fának a 150 évnél idősebbeket tekintették.

A Nagy Tavaktól keletre és délkeletre fekvő fiatalabb erdők kevésbé álltak ellen az éghajlat változásainak, ami a szén-dioxid-tárolás és megkötés, a faanyag és a biológiai sokféleség előrejelzett csökkenését mutatta.

A tanulmányunk az erdőgazdálkodás számára a globális változásokhoz való alkalmazkodás újfajta lehetőségeit mutatta meg. Ez magában foglalhatja például azt, hogyan lehet javítani az öregebb erdők feltételein a kiterjesztett vágási ciklusokkal és a helyreállító erdőgazdálkodási gyakorlatok alkalmazásával. Az idősebb erdők szerkezeti szempontból bonyolultabbak, a fajok keveredése növelte az éghajlat változásával szembeni ellenállóképességet.

– mutatott rá William Keeton, az UVM Rubenstein Iskola és Gund Intézet erdészeti professzora, aki szerint a tanulmány megállapította, hogy az erdők éghajlati rugalmassága nőtt az életkorral.

Fák és erdők nélkül nincsen fenntartható jövő
Kulcsfontosságúak az élelmezésbiztonság, az ivóvíz, a megújuló energiaforrások és a vidéki térségek megélhetése tekintetében.

Ez a kutatás teljesen újszerű eredményeket mutat be, amelyek segítenek erdő dinamikájának megértésében. Az erdős tájak által biztosított élőhely és biológiai sokféleség típusai valószínűleg drámaian megváltoznak majd a jövőben. Ez megmutatkozik majd az erdők korában és az éghajlatváltozásunkban – ez az az üzenet, amely az erdők iránt érdeklődők számára fontos

– említette William Keeton.

Kiemelt kép: Pixabay.com

Szívén viseli a magyar ember az erdők sorsát
A Sefag Zrt. Erdők Háza Látogatóközpontjának átadásával nyílt meg hétfőn az Erdők hete országos rendezvénysorozat Kaposváron.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik