Nem lehet követni a nógrádi medvecsalád mozgását

És nincs is rá szükség a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembere szerint.
Kapcsolódó cikkek

A rendőrség értesítése alapján szerdán a Nógrád megyei Etes és Ságújfalu között lévő erdős területen egy anyamedve és három bocs tűnt fel.

Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság zoológiai szakreferense a Sokszínű Vidék megkeresésére arról tájékoztatott, a mostani esetben teljes bizonyossággal nem lehet azt állítani, hogy ugyanazon medvecsaládról lenne szó, mint amit pár hete Pásztónál figyeltek meg.

Az egyedi azonosság kijelentéséhez mindkét észlelés egyedeitől származó genetikai nyomokkal és eredményes teszttel kellene rendelkeznünk. Ilyen genetikai nyomokat tartalmazó minták (például szőrszálak, préda, hulladék) egyik eset kapcsán sem kerültek elő

– közölte portálunkkal.

Kérdésünkre válaszolva elárulta azt is, saját kihelyezett kameracsapdáik az aktuális eseteket megelőzően nem készítettek medvék előfordulását igazoló felvételeket. Bár a bocsokkal
együtt mozgó anyamedve, ügyelve a bocsokra is, lassabban mozog, akkora területet jár be, hogy előzetes, rendszeres információk nélkül csak óriási szerencsével lehetne hasonló felvételeket készíteni. A környékbeli vadgazdálkodók sem jelezték, hogy általuk használt kamerákon készült volna hasonló felvétel.

Gombkötő Péter elmondta, a medvék aktuális tartózkodási helyét nem ismerik.

A csapadékhiányos időszak nem teszi lehetővé a medvék mozgásának követését. Mivel a faj egyedei természetes élőhelyükön tartózkodnak, konfliktushelyzet kialakulására nem került sor, nincs szükség a faj egyedeinek közvetlen követésére sem. A medvék valószínűsíthető származási helyén, Szlovákiában sem tesznek ilyet, pedig nagyságrendekkel több medve él ott. Az egyedek közvetlen követése kizárólag a rendszeres konfliktusok esetén merül fel.

Hozzátette, ahogy a medvével kapcsolatos közvetlen konfliktusok hátterében általában emberi tevékenység áll. A medvékkel kapcsolatos nem kívánatos helyzetek megelőzésének legjobb
módja, ha a medvét nem csaljuk, nem szoktatjuk magunkhoz és településeinkhez. Például kerüljük az etetés minden formáját, a hulladékot megfelelően kezeljük, haszonállatainkat megfelelően védjük.

A konkrét esettel kapcsolatban egyeztetünk a település polgármesterével, aki a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztató anyagát a település több pontján a helyi lakosság részére is elérhetővé teszi. Természetvédelmi Őrszolgálatunk közvetlen kapcsolatban áll a polgármesteri hivatallal

– tájékoztatott a BNPI zoológiai szakreferense.

150 év után láttak újra medvét Spanyolország északi részén
Ha az állat hosszasan időzik a térségben, a faj újabb példányai is feltűnhetnek ott a közeljövőben.

Kiemelt kép: Getty Images