Idősebb erdészek elmondása szerint a fekete gólya korábban is költött a területen, de sokáig nem lehetett találkozni e rejtett életmódot folytató madárral. Fekete gólyát legutóbb tavaly figyeltek meg – csupán néhány esetben – egy Gödöllőhöz közeli mocsaras részen.
A Pilisi Parkerdő területén 2018-ban két fekete gólya pár költötte ki a fiókáit egy Esztergomhoz, illetve Pilismaróthoz közeli erdőterületen. A két fészkelő párnak három-három fiókája kelt ki tavalyelőtt júniusban.
A nyomon követés, valamint a természetvédelmi munka szempontjából kiemelten fontos információszerzés céljából a fiókákat a fészek elhagyása előtt meggyűrűzték a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei.
Az ember jelenlétét kerülő, a háborítatlan, vizes területeken fészkelő fekete gólya elterjedését segíti a parkerdő olyan hosszú távú élőhelyfejlesztési programja, mint a vizes élőhelyek védelme.
A program keretében az erdészek mesterséges és természetes kistavak, vízfolyások karbantartását, helyreállítását végezték el az utóbbi években. A néhány tíz négyzetméter nagyságú vízfelületek a helyi kétéltű- és hüllőfauna fontos szaporodóhelyét jelentik, így a fekete gólya számára elegendő táplálék áll rendelkezésre.
Kiemelt kép: Pilisi Parkerdő