Virágzó vidékünk

Megújult a Visegrádi-hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye

Befejeződött a Visegrádi-hegység egyik leglátogatottabb kirándulóhelyén, az Apátkúti-völgyben lévő tó felújítása. Az 1983-ban létesített völgyzárógátas Apátkúti-tó tisztítása azért vált szükségessé, mert megindult benne az eutrofizáció, vagyis a feltöltődés folyamata. A tavaly ősztől idén májusig tartó munkálatok során a tavat megtisztították az iszaptól, megjavították a rajta található zsilipet, majd feltöltötték. A közelben a túrázók védelme és a közlekedés biztonsága érdekében korlát is épült egy veszélyes útszakaszon, olvasható a Pilisi Parkerdő közleményében.

Az Apátkúti-patak vízgyűjtő területén – ahol a tó is található – a patak igen heves vízjárása folytán jelentős mennyiségű hordalék keletkezik, aminek a nagy része a tóban rakódik le. A patakon árvizek is levonulnak, amelyek szintén az iszap felgyülemlését okozzák.

A munkálatokat tavaly szeptemberben kezdték a Visegrádi Erdészet szakemberei a tó leeresztésével, amit októbertől a kotrás követett. (A kotrás az Ördögmalom étterem előtti hordalékfogónál is megtörtént.) A mederből kikotort iszap mennyisége meghaladta a 3000 köbmétert. Szükséges volt a tavon lévő zsilip fagyási károsodásainak javítása is, amit májusban végeztek el. Az Apátkúti-tó rekonstrukciója ezt követően a tó újbóli feltöltésével fejeződött be.

E mellett a turisztikai infrastruktúrát korszerűsítő munkálatok is folytak: az Apátkúti-völgyben a patakba becsatlakozó Magda-forrásnál 35 méteres szakaszon védőkorlát épült az aszfaltúton. Ezen a részen az út szintjénél mintegy 4-6 méterrel lejjebb, egy szakadékban folyik az Apátkúti-patak, az ide épített korlát ezt a balesetveszélyes szakaszt teszi biztonságosabbá.

Ráadásul igen sok kiránduló is megfordul erre, hiszen a közelben található Telgárthy-rét népszerű túracélpont, illetve a Pilis Bike kijelölt kerékpárpáros úthálózat ugyancsak erre vezet. A védőkorlátot a Pilisi Parkerdő a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködve, tájképi szempontokat is figyelembe véve alakította ki.

Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

A klímavédelem miatt is fontos

Az Apátkúti-tó rekonstrukciója természetvédelmi és közjóléti szempontból egyaránt kívánatos volt. Az eredetileg a hordalék felfogására létesített tó mára főként közjóléti feladatokat lát el, napjainkra a Visegrádi-hegység egyik népszerű kirándulóhelyévé vált. Fenntartása, rendezése komoly természetvédelmi jelentősége, a benne élő kétéltű állomány miatt is halaszthatatlanná vált. Az ilyen vizes élőhelyek, tavak időszakos jellegének javítása azért szükséges, mert a párzási időben még peterakásra alkalmas vízállások egy része nyár elejére teljesen kiszáradt. Fontos szerepük van továbbá a vízvisszatartásban, ennélfogva pedig a klímavédelemben.

Kék, piros és zöld jelzésen – három túraajánló az Apátkúti-tóhoz

A felújított Apátkúti-tavat érdemes felkeresni egy nyár eleji túra keretében. A tóhoz Pilisszentlászló felől három túraútvonal is vezet. Ha a falu központjából a piros jelzésen indulunk, először a Szent László-völgyön, majd az Apátkúti-völgyön haladunk keresztül. A végig pirossal jelzett útvonal érinti az Alpár- és a Kaán-forrást, az Apátkúti vadászházat, a Telgárthy-rétet és a Bertényi Miklós Füvészkertet. Tovább haladva a Magda-forrás következik, majd az út bal oldalán az Ördögmalom-vízesés tűnik fel, amit az Apátkúti-tó követ. Innen már nincs messze Visegrád, ahova még mindig a piros jelzésen sétálva érhetünk el. Aki ezen a túraútvonalon szeretné megközelíteni a tavat, annak tanácsos vízhatlan bakancsot vagy túracipőt viselnie, mivel az út szinte végig az Apátkúti-patak völgyén halad.

Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

Ha másik lehetőséget választanánk, akkor Pilisszentlálóról a kék-piros együttes jelzésen induljunk el. A Pap-rét után alig egy kilométerrel ágazik el a két jelzés: a kék élesen balra fordul, ezen kell továbbmenni. (Egyben ez az Országos Kéktúra útvonala is a Visegrádi-hegységben.) Bő két kilométer után érjük el a Vízverési-rétet, ahol a Madas László, a Pilisi Parkerdő alapító igazgatója tiszteletére emelt emlékkő látható. Innen az Erdőanya Tanösvényen ereszkedünk le a páratlan szépségű Erdőanyai-rétre, aztán egy jelzetlen erdészeti úton egészen az Ördögmalom-vízesésig. Az Apátkúti-tó, majd Visegrád ettől a ponttól az előző túraleírásban ismertetettek szerint érhető el.

A tavat úgy is megközelíthetjük, ha Pilisszentlászlóról a zöld jelzésen indulunk el. Ez egy idő után a Spartacus-ösvényen, egy keskeny, kanyargós, de rendkívül látványos, izgalmas, meredek hegyoldalban vezető és csodálatos kilátópontokat magában foglaló  útszakaszon folytatódik. Ezen kell haladni egészen a zöld kereszttel jelölt elágazásig, amelyen aztán a Bertényi Miklós Füvészkertet, onnan pedig rövid, kellemes sétával az Apátkúti-tavat érjük el.

Kaptárkövek, ingókövek, salakkúpok: magyar természeti csodák nyomában
A maguk nemében egyedülállóak, látványra különlegesek és mindenképpen megéri felfedezni őket.
Olvasói sztorik