Siralmas állapotban az ország egyik legszebb kirándulóhelye

Korábban a témában:

Kevés szebb hely van az országban, mint Dobogókő, a település azonban fájdalmasan lepukkant, a csodálatos panorámán kívül szinte semmi sem maradt, hangzott el az ATV Heti Napló című műsorában szerdán este.

A riport szerint Dobogókő egykor legmenőbb szállodája ma már inkább szellemkastélyhoz hasonlít, amit az ott készült képsorok is alátámasztanak. A Nimród Hotel épületét 2017 augusztusában gyújtották fel ismeretlen tettesek, sérülés viszont nem történt, mert tíz évvel korábban bezárták.

Bár a falu elvileg egész éves üdülőhely, az ATV riportere zavartalanul ballaghatott a főutcán egy napsütéses februári napon, mert senki nem járt arra. Minden üres és kihalt. A hatalmas parkolóban csak a jegyszedő autója állt, a főtér melletti büfék pedig csak hétvégén vannak nyitva, az a néhány turista, aki hétköznap erre téved, éhes marad. Még a nyilvános WC is zárva van.

Dobogókő történelmi kirándulóhely: itt épült az ország egyik első turistaháza és itt alakították ki az ország első versenysí-pályáját is. Egykor hatalmas volt itt az élet, most viszont csak leromlott állapotú épületeket látni mindenfelé alig pár száz méterre az ország egyik legcsodálatosabb kilátópontjától.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy itt van a Föld szívcsakrája. Ha ez igaz, akkor több figyelmet érdemelne.

Dobogókő pusztulásáról bővebben alább az ATV riportjában.

Csokorba szedtük Magyarország tíz legszebb tavaszi kirándulóhelyét
Beköszöntött a tavasz, eljött hát az ideje, hogy lehetőség szerint kimozduljunk a négy fal közül és felfedezzünk az ország csodáit.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.