Virágzó vidékünk

3 csodás kirándulóhely, amit télen mindenképp látni kell

A téli Magyarország páratlan kincseket tartogat, megmutatunk néhányat.

A télről mindenkinek a korai sötét, a hideg, a meleg otthonok, a kandalló jut eszébe, a túrabakancs sokkal kevésbé. Pedig kirándulni a hideg évszakban is lehet. Megannyi csoda vár azokra, akik veszik a bátorságuk, kalandvágyuk, és fittyet hányva a kisebb kellemetlenségekre, nekivágnak egy-egy túrának.

A téli Magyarország páratlan kincseket tartogat. Ilyenkor a világ egy másik arcát mutatja, a természet más ruhába bújik. Mindenképpen érdemes ebben az időszakban is felkerekedni, és élményeket gyűjteni.

Mutatunk néhány helyet, ahová télen is feltétlenül érdemes ellátogatni.

Mátraszentimre

Hazánk legmagasabban fekvő települése tulajdonképpen hat, a Felső-Mátra hegyeiben szétszórtan elhelyezkedő lakott helyből áll, ezek Mátraszentimre, Mátraszentistván, Mátraszentlászló, Bagolyirtás, Fallóskút és Galyatető. A térség kicsiknek és nagyoknak, túrázóknak és a téli sportok szerelmeseinek, a csendben elmélyülni, a havas tájban gyönyörködni vágyóknak is tartogat élményeket.

Mátraszentistvánon korszerű síközpont várja a téli sportok iránt rajongókat, a túrázni vágyók pedig csodás kilátásért felkereshetik a Vöröskő-kilátót, esetleg a  Galya-kilátót (Péter-hegyese kilátó), ami az ország legmagasabban álló kilátója. Ezeken kívül is bőven akad a környéken látnivaló: szurdok, várromok, csillagvizsgáló, ásványmúzeum vár mindenkit aki nem fél télen is kimozdulni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Felső-Mátra (@felsomatra) által megosztott bejegyzés, Dec 7., 2019, időpont: 9:16 (PST időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

#napsütés #felhőkfelett #mátra #mátraszentimre #hó Szép napot mindenkinek!

Darázshegyi Panzió és Faházak (@darazshegyi) által megosztott bejegyzés, Dec 4., 2019, időpont: 11:00 (PST időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

I💙Mátra (@ilovematra) által megosztott bejegyzés, Nov 29., 2018, időpont: 4:37 (PST időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Zsolt Lucza (@zsoltlucza) által megosztott bejegyzés, Dec 6., 2019, időpont: 11:06 (PST időzóna szerint)

Dobogó-kő

A 19.század vége óta népszerű kiránduló és üdülőhely, a Visegrádi-hegység legmagasabb hegye, ahol az átlaghőmérséklet mindig a magyarországi átlag alatt marad, ezért nyáron hűvösebb van, télen pedig gyakrabban esik a hó.

Megszámlálhatatlan látnivaló akad a környéken, így azok is mindenképpen találnak maguknak programot, akik nem síelni vagy szánkózni szeretnének. Meg lehet tekinteni a pilisi ciszterci apátság kolostorának és kápolnájának romjait, Ördöglyuk-barlangot, a Zsivány-barlangot, a Szurdokvölgyet, a Rám-szakadékot, de a visegrádi-hegy tetejéről kiváló kilátás nyílik a Dunakanyarra is, s már ezért mindenképpen érdemes erre látogatni.

És van még egy jó indok: állítólag itt, Dobogó-kőn található a Föld Szív csakrája, itt futnak össze a Föld erővonalai. Vannak, akik állítják, ha valaki a sziklákra szorítja a fülét, és jól figyel, a Föld szívverését is hallhatja. Aki arra jár, tegye meg, ki tudja.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ilovedunakanyar.hu Ⓒ (@ilovedunakanyar) által megosztott bejegyzés, Dec 8., 2019, időpont: 11:42 (PST időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Martina Szortsik (@martinaszortsik) által megosztott bejegyzés, Dec 8., 2019, időpont: 10:49 (PST időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@bootmaker24 által megosztott bejegyzés, Dec 7., 2019, időpont: 12:36 (PST időzóna szerint)

Zirc

Bakonyi lányként ebbe a listába is beletettem olyan települést, amely ezen a környéken található. Aki télen Zircre látogat, mindenképpen el kell hogy menjen megnézni a Zirci Ciszterci Apátságot és a Zirci Ciszterci Arborétumot, amely minden évszakban csodás, nincs ez másképpen télen sem.

A városon kívül, a környéken is akadnak szép számmal látnivalók. A síelés szerelmeseinek rövid autóút csupán Eplény, ahol nem csak a téli sportoknak lehet hódolni, de a környéken számos túraútvonal is található, az Ámos-hegyi Kilátóról pedig a tájban is gyönyörködhet, aki felmegy.

Zirctől a másik irányba elindulva 12 km-re pedig ott a páratlan látványt nyújtó Cseszneki vár, ami a komor téli időszakban is érdemes arra, hogy meglátogassuk.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Zirci Apátsági Manufaktúra (@zircimanufaktura) által megosztott bejegyzés, Dec 4., 2019, időpont: 2:05 (PST időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

WOW Hungary (@wow_hungary) által megosztott bejegyzés, Jan 28., 2019, időpont: 2:26 (PST időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Norbert Mészáros (@norbertmeszarosphotography) által megosztott bejegyzés, Febr 5., 2019, időpont: 9:00 (PST időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@piptti által megosztott bejegyzés, Dec 7., 2019, időpont: 8:03 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: Facebook/Zirci Arborétum

Veszprém megye 3 gyöngyszeme, amit mindenképpen látni kell
Tudtad, hogy Veszprém megyében van hazánk egyik legrégebbi temploma? És azt tudod-e, hol találsz a Bakonyban szélmalmot? Most mindet megmutatjuk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik