Csodát láttak a Felső-Tiszán

Több millió kérész, mintegy felhőként keringőzött a folyó fölött.
Kapcsolódó cikkek

A szeszélyes időjárásnak köszönhetően kissé elhúzódott a tiszavirágzás, szerda estére aztán megérkezett, amire hetek óta vártak a Felső-Tiszánál, olvasható a Hortobágyi Nemzeti Park Facebook oldalán.

Fotó: Hunyady Tünde/HNPI

Az előző napok megfigyelései alapján nem gondoltuk, hogy ilyen csodában lesz részünk

– írták bejegyzésükben.

Tivadarnál délután 5 óra után jelentek meg az első tiszavirágok. Fél 6 körül már több ezres nagyságrendben repültek a folyó teljes szélességében. Ekkor már a híd lábára kapaszkodtak ki a hímek vedleni, hogy utána „új ruhájukban” kereshessék meg párjukat.

Hungarikum, melynek nincsen párja a világon
Mára csak a Tiszán, a Rába vízgyűjtőjében, illetve néhány, Magyarországtól keletre található folyóban él a tiszavirág.

Igazán nagy intenzitással fél 7-től repültek, amikor több millió kérész, mintegy felhőként keringőzött a Tisza fölött. A folyó mente hangos volt az apró szárnyak zizegésétől és a levegőben jól érezhető volt a tiszavirágok által kibocsátott feromon illata. Az alkonyati mutatvány fél 8 táján csendesedett el a Tivadar és Kisar közötti híd környékén.

Vásárosnamény és Szatmárcseke térségéből is hasonló erősségű tiszavirágzásról adtak hírt a kérészek nászát figyelő szakemberek.

Kiemelt kép: Hunyadi Tünde/HNPI

Előbújtak az első kérészek, kezdődik a tiszavirágzás, a nyár természeti csodája
150 ezer forintra büntethető, aki elpusztít egy tiszavirágot.