Megújult a betyárok egykori törzshelye az Alföldön

A Kondorosi Csárda 1740 körül épült nyolc út találkozásánál.

Kormányzati és uniós támogatással felújították a Kondorosi Csárda Múzeumot. A térség egyik legnevezetesebb turisztikai látványosságát a napokban adták át, írta az MTI.

A Kondorosi Csárda 1740 körül épült nyolc út találkozásánál. Az egykor a betyárok, mint Rózsa Sándor által látogatott épületben megfordult Arany János és Erkel Ferenc, a csárdát műveiben megörökítette Petőfi Sándor, Jókai Mór és Móricz Zsigmond is.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A Turizmusfejlesztés Békésszentandrás, Kondoros és Csabacsűd településeken című 365 millió forint összköltségű projektben a csárda rekonstrukciójára 62 millió forintot fordítottak. Felújították a műemléki épület homlokzatát, elvégezték a nyílászárok cseréjét, javítását, korszerűsítették a fűtési rendszert és napelemeket telepítettek. Restaurálták Mihály Árpád és Cs. Pataj Mihály Betyárok rohama a szabadságharcban című nagy méretű festményét és a látogatóknak interaktív tárlat mutatja be a korabeli csárdavilágot és a betyárok korát.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A projekt részeként a folytatásban a csárda felújítása mellett a település kulturális értékeit bemutató hagyományőrző központot alakítanak ki a lovasközpont szomszédságában, a helyi tó partján pedig rendezvényhelyszín épül. A projekt része a Batthyány-Geist-család kápolnájának a felújítása is.

Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor

Betyárok emlékét őrzik a romantikus alföldi csárdák
Az igazi csárdához hozzátartoznak a betyártörténetek, mint csikóshoz a karikás ostor.