Csárdákba költözik a tiszai halfesztivál

A vendéglátóhelyek kibővített terasszal és látványkonyhával várják majd a vendégeket.
Kapcsolódó cikkek

Idén 24. alkalommal rendezték volna meg Szeged legnagyobb gasztronómiai programját, a Nemzetközi Tiszai Halfesztivált. Mivel azonban tömegrendezvényeket augusztus 15-e után sem lehet tartani, a szervezők sem ezt, sem a Partfürdőn lévő Halfőző versenyt sem szervezik meg, írta a Délmagyar.

Szegedi halászlé Vízváry Mariska-módra
A receptet 1944-ben jegyezték fel.

Szeptember 4. és 6. között ennek ellenére sem maradnak a szegediek és a városba látogatók halászléünnep nélkül.

Több halászcsárda összefogásával egyfajta mini fesztivált tartunk szeptember első hétvégéjén. A résztvevő vendéglátóhelyek kibővített terasszal és látványkonyhával várják a vendégeket. Bár a 3500 literes bográcsot idén nem állítjuk fel, 1000-1500 fős bográcsban így is főzzük majd a halászlevet, illetve a teraszon halat is sütünk

– mondta a portálnak Frank Sándor főszervező, Venesz-díjas mesterszakács.

Az éttermekben a hagyományos, ültetett kiszolgálás mellett arra is lesz lehetőség, hogy a rakparti hangulatot idézve, sörpadokon ülve fogyasszák el a halászlevet a vendégek. Az óriásbográcsban rotyogó éte­lért ez esetben ugyanúgy nekik kell sorba állniuk.

Az akcióban többek között a Fehértói, Roosevelt téri, Kiskőrössy, Öreg Kőrössy és Algyői halászcsárdák vesznek részt, de a győri és a budapesti szegedi halászcsárda is csatlakozott.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Magyaros életérzés a tiszai halászlé titka
Megünnepelték a kedvelt étel hungarikummá minősítését.