Virágzó vidékünk

Továbbra is kincsként óvják Európa Amazonasát

Összegyűjtik a rendelkezésre álló ismereteket a madaras és halas élőhelyekről, az általános természeti állapotról és a folyók hordalékháztartásáról.

Továbbra is a Dráva, a Mura és a Duna mellett 5 ország területére kiterjedő bioszféra rezervátum létrehozásán dolgoznak az érintett felek. 2020. áprilisában Szlovénia, Ausztria, Magyarország, Horvátország és Szerbia közösen nyújtotta be nevezését az UNESCO Világörökségi Központnak az öt országra kiterjedő Mura-Dráva-Duna Határokon Átnyúló Bioszféra Rezervátum létrehozására, írta a WWF Magyarország.

A 3 folyó mentén – ahogy sokan nevezik: Európa Amazonasának – sok közös munka zajlott korábban a természetvédelem és a vízgazdálkodás területén dolgozó intézmények részvételével. A legújabb együttműködés a lifelineMDD nevű projekt keretében indult el 2020 júliusában. A projekt célja, hogy javuljon a három folyó és azok környezetének természeti állapota és egyre több lehetőség adódjon az ehhez szükséges együttműködésekre.

A munka tartalmaz tudományos feladatokat, szemléletformáló, oktató és terepi megvalósítású programokat, valamint stratégiai dokumentumok összeállítását. A tudományos munkák célja, hogy összegyűjtsék a rendelkezésre álló ismereteket a madaras és halas élőhelyekről, az általános természeti állapotról és a folyók hordalékháztartásáról. A korábbi felmérések, adatok és megfigyelések összegzése ezeken a szakterületeken fontos kiindulási alap a szükséges feladatok megállapításához.

Lenyűgözően szép természetfilm készült Európa Amazonasáról
A majdnem egymillió hektárnyi  természetvédelmi terület értékes területet kapcsol össze Európa egyik legfontosabb folyómenti ökofolyosójává.

A projektben oktatási anyagok készülnek a vízfolyásokról, melyeket a három folyó menti ország oktatói fognak megismerni és felhasználni a projekt alatt és annak lezárását követően.  Terepi munkák végrehajtására is lesz lehetőség, melyeket önkéntesek bevonásával hajtanak végre, ami elősegíti, hogy a kívülállók is megismerjék a Drávát, a Murát és a Dunát, és az azokat övező vízparti környezetet.

A projekt egyik kulcsüzenete, hogy a folyókkal és a természeti állapot kezelésével foglalkozó intézmények, kutatók és civil szervezetek együttműködése fejlődjön és továbbhaladjon, a határokon átnyúló lehetőségeket ragadják meg az érintettek és legyen gyakori a tapasztalatcsere. A projekt másfél éven át zajlik.

Kiemelt kép: Getty Images

Megmenekült Európa Amazonasa
Nem veszélyezteti vízerőmű építés a Mura–Dráva–Duna bioszféra-rezervátumot.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik