Virágzó vidékünk

Bajánál áll a Duna egyetlen működő hajómalma

Volt idő, mikor több mint 50 hajó őrölte a Bácska gabonáját a folyón.

A napokban ünnepélyes keretek között adták át Baján a már korábban elkészült hajómalmot, mely most kikerült a Dunára, és egyedülálló turisztikai látványosságként gazdagítja a város idegenforgalmát, írta a Baon.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

A dunai hagyományok éltetésére – volt idő, mikor több mint 50 hajó őrölte a Bácska gabonáját – 2007-ben Palik Vera vezetésével a Hajómalom Egyesület tűzte ki célul a hajómalom megépítését. A munkálatokat egy erdélyi, gyergyószentmiklósi malomépítő csapat végezte.

A hajómalom

A hajómalom az energia átvétele szempontjából a vízimalom sajátos típusa. Lényegében abban különbözik más vízimalomtól, hogy nem helyhez kötött, a folyóvízen úszó hajóként kezelték, kikötötték, lehorgonyozták. A hajómalom helyét változtatni lehet, hogy előnyös vízjáráshoz, megfelelő hajtóerőhöz jusson. Télen pedig, éppen ezeket a nagysodrú helyeket kell elhagynia, csendesebb, védett telelőbe vonulni, vagy partra vontatni, leszerelve a vízkerekeket, a vízjárót és a megtámasztásukra szolgáló völgyhajót.

Magyarországon az első hajómalmot Ráckevén építették újjá, és helyezték üzembe a Duna egyik mellékágán, a Ráckevei-Dunán. A már a Dunán lévő bajai hajómalom – a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig – az egyetlen működő hajómalom a folyó főágán.

Mint egy korábban Palik Verával, a Hajómalom Egyesület elnökével készített interjúnkban megírtuk, a malomban van egy villanymotor is, így vízállástól függetlenül tud működni a szerkezet. A szezonban szombatonként érkezik egy molnár és tart látványőrléseket.

Kiemelt kép: YouTube/Pálmai József

Túristvándi vízimalmának nincsen párja Európában
Szabolcs-Szatmár-Bereg gyöngyszeme az öreg kontinensen egyetlen ilyen méretű és típusú szerkezet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.