Virágzó vidékünk

Ritka gombára bukkantak Zalában

A Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság már idén elkezdte a felkészülést a 2021. évi biodiverzitás napokra. A szervezet a jövő évi esetleges aszálytól tartva előgyűjtéseket végez a Kerka közelében kijelölt felmérési területen, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, kifejezetten gombákra fókuszálva, olvasható a Facebook-posztjukban.

Kétkilós vargányát találtak a Bükkben
A gigagomba a reggeli órákban egy cseres erdőben került a kosárba.

Mint írják, múlt hétvégén óriási szerencsével jártak, mert egy ritka faj akadt a horgukra a Zala megyei Kerka-völgyben.

A lilásbarna döggomba (Entoloma porphyrophaeum) eddig jószerével csak az Őrségből volt ismert, onnan sincs két tucatnál sokkal több adata. Évtizedekkel ezelőtt megtalálták ugyan a Mátrában és Aggtelek környékén is, de egészében véve kifejezetten ritka gombáról van szó. A  mostani példányokat a Kerka-völgyét kísérő üde rétek egyikén találtuk meg, tipikusnak mondható környezetben

– közölték.

Fotó: Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság / Dima Bálint

A bejegyzésben arról is tájékoztattak, a gombák határozását Magai Beáta gombaszakértő végezte el, aki a közeli Lentiben él, és igazán otthonosan mozog Göcsejben.

Remélhetőleg tudományos szempontból is értékelhető lesz az új lelőhely – mi mindenképpen elégedettek vagyunk

– zárták a posztot.

Hatalmas pöfetegeket talált Tolnában egy 10 éves kislány
A gombákat nem mérték le, de annyit megtudtunk, hogy kettőt a család fogyasztott el, a többit pedig elajándékozták.

Kiemelt kép: Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság / Dima Bálint

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik