Két új kilátótorony épül a Tisza-tavon

Mindkét kilátó kilenc méter magas lesz.
Kapcsolódó cikkek

A vízitúrázók és a motorcsónakos kirándulók nagy örömére két új ökoturisztikai létesítményt épít a Tisza-tavon a Békatutaj Egyesület. Mindkét új kilátó kizárólag vízen lesz megközelíthető, és mindkettő Poroszlóhoz közel, a Hortobágyi Nemzeti Park területén kap helyet, írta az I love Tisza-tó.

Kapcsolódó
Valóságos mérnöki csoda a 45 éves Tisza-tó
Magyarország második legnagyobb tava 45 évvel ezelőtt született.

A kétezres években épült korábbi Tisza-tavi kilátók közkedvelt vízitúrás célpontok voltak, de mára kivétel nélkül az enyészetté váltak. Az elmúlt években épült helyettük néhány kisebb-nagyobb kilátó, de a vízitúrázók számára továbbra is hiányt jelent, hogy a hivatalos strandokon és kikötőkön kívül nagyon kevés helyen tudnak kikötni, pihenni.

Az egyik kilátó a Csapói Holt-Tisza partján található szigeten épül, melyen korábban is volt egy népszerű madármegfigyelő torony. Az új kilátó a fáktól kicsit távolabb, a nádasban kap helyet, így láthatóvá válik majd az egész Poroszlói-medence és a Csapói Holt-Tisza.

A másik kilátó az újlőrincfalvi Neptun kikötőhöz és a Ravasz-háthoz közel egy hínárral benőtt kis öbölben található. A kilátó különlegessége lesz, hogy nem szárazföldön áll, a vízi járművekkel közvetlenül a kilátó alatt lehet majd kikötni.

Mindkét kilátó kilenc méter magas lesz.

A tervező, Komáromi Tas a modern, de tájba illeszkedő megjelenés mellett nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a szerkezet minél tartósabb legyen.

A tervek szerint a kivitelezésre télen és kora tavasszal kerül sor. A 2021-es szezonban már üzemelni fognak a kilátók, melyek ingyenesen elérhetőek lesznek mindenki számára.

Kapcsolódó
Páratlan természeti kincsünk a Tisza-tó
Gazdasági megfontolásból hozták létre a Tisza-tavat, ma madárparadicsom és kedvelt turistacélpont.