Virágzó vidékünk

100 ezer csúcsragadozó érkezik a Tisza-tóba

A tervek szerint ebben az évben összesen 400 ezer csukaivadék kerül a tározóba.

Megkezdődött az idei haltelepítés a Tisza-tónál. Az egynyaras compók után – melyből 25 ezer darabot helyeztek a vízbe – a csukaivadékokkal folytatódik a program, melynek keretében később 300 ezer egy, két és három nyaras ponty egyed is érkezik a tározó vizébe, tájékoztatott a Tisza-tavi Sporthorgász Kft.

Hatalmas csukát fogtak a Tisza-tavon
Harcsára várt a horgász, de más ragadozó hal akadt a horogra.

A csukaivadékok elengedése a tervek szerint április 14-én kezdődik. A halakat igyekeznek olyan vízterületekbe helyezni, ahol vizsgálataik szerint elegendő mennyiségű zooplankton áll rendelkezésükre. Ennek érdekében mintavételt végeztek, melynek célja az volt, hogy megtalálják azokat a vízterületeket, ahol a csúcsragadozó csukák ivadékai számára megfelelő mennyiségű és összetételű táplálék áll rendelkezésre.

A vizsgálat eredménye alapján az első csukatelepítés helyszíne a poroszlói Kis-Tisza lesz. Idén négy tételben összesen 400 ezer csukaivadék kerül a Tisza-tóba.

A szakemberek bíznak abban, hogy a telepítés hatására jelentősen növekszik a csukák egyedszáma a tó vizében.

Kiemelt kép: MTI/Bugány János

Hatalmas csukát fogott Erdei Zsolt Maconkán
Horgászatban is sikeres az egykori profi ökölvívó világbajnok.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik