Virágzó vidékünk

Nagyon várja a nyarat a balatoni fröccsbusz

Facebook/fröccsbusz
Facebook/fröccsbusz
A tulajdonos saját fröccsmárkát alakít ki a jövőben, reményei szerint a saját borát kínálná szódával.

Hét éve indult el közönséghódító útjára Balatonboglárról a Fröccsbusz, amely egyike volt az első foodtruckoknak Magyarországon, írta a Sonline.

Kapcsolódó
Régi idők üde színfoltjai a szódások
A szódát a szegények üdítőjeként is emlegették.

A járgány élénk színeivel nagy feltűnést keltett az elmúlt években a Balatonnál és mindenhol az országban, ahová eljutott. A 37 esztendős Volkswagen most telelőhelyén várja, hogy milyen irányba induljon ha eljön a jóidő, s feloldják a korlátozásokat.

Van több lehetőségünk is. Lassan két éve üzemeltetem a kikötőben a Boglárka Bisztrót, akár ott is találunk neki remek helyet, hiszen ez a déli part legszebb fekvésű büféje, de várják Siófokon is

– mondta a portálnak Vécsei Mihály balatonboglári vállalkozó, a busz tulajdonosa.

facebook/fröccsbusz

A vállalkozó szerint a siker kulcsa az, hogy a megfelelő rendezvényeket találja meg az ember a fröccsadó kisbusszal. Véleménye szerint kevés jó rendezvény van, ráadásul sok helyen iszonyú helypénzt elkérnek a részvételért.

Vécsei Mihály ennek ellenére optimista, a különféle fröccsöket kínáló guruló egységet új termékekkel is feldobná a jövőben. Azt tervezi, hogy saját fröccsmárkát alakít ki, reményei szerint a saját borát kínálná szódával, mellé pedig gyomorerősítőnek fröccsfalatot is ajánlana a fröccsbusz vendégeinek.

Kapcsolódó
Mivel csúszik jobban a kisfröccs: ásványvízzel vagy szódával?
Szóda, szíkvíz, ásványvíz, nem ugyanaz? Nem. Több okból is érdemes megfontolnunk, melyikkel dobjuk fel a nyári italunkat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik