Virágzó vidékünk

Imádni fogják a gyerekek a Mecsek óriásait

A járványhelyzet miatt a Kincskereső játék még nem indult el, de a hatalmas faszobrok már állnak.

Még nem készültek teljesen, de már most imádni valóak a Kelet-Mecsekben található óriások. A három hatalmas faszobor egy kincskereső játék része, így elsősorban a gyerekeknek épül, írta a Pécs Aktuál.

Kapcsolódó
Püspökszentlászló és Magyaregregy, a kis magyar Svájc féltve őrzött falvai
Ékszerdobozunk a táj, tele természeti szépséggel és kulturális emlékkel.

A 3-4 méter magas alkotások hívogatóan csücsülnek egy-egy település tövében, fel lehet rájuk mászni, sőt a tenyerükbe is bele lehet majd ülni.

Akácfából vannak, akár 80-100 évig is “élhetnek”. Azt sem tudom, hogy hány köbméter fát használtam, de arra ügyeltem, hogy nincs bebetonozva az óriás. Minél jobban figyeltünk arra, hogy a környezetet ne károsítsuk és kidőlésbiztos is legyen

– mondta a portálnak Baráth Gábor, aki hónapok óta dolgozik a faszobrokon.

pécs aktuál Ő itt a Kőmorzsoló, aki Püspökszentlászlónál kapott helyet

Összesen három óriás, három különböző településen csücsül és várja a gyerekeket. A Kőmorzsoló Püspökszentlászlónál, a Vasgyúró Mecseknádasdon és a Fanyűvő Bikalon látható, míg egy gumiból készült sárkány Máré-váránál kapott helyet.

A meseíró, Császár Levente által megálmodott Kincskereső játék állomásai ezek az óriások.

Pesti János Az ördögszántotta hegy mondáinak nyomán épül fel a játék. A mese szerint az óriások elkolbászolnak a helyükről és meg kell őket keresni

– árulta el Császár Levente.

pécs aktuál Bikalon található a Fanyűvő óriás

A cél, hogy ismerjék meg a legendákat a gyerekek. A Kincskereső játék egy módja annak, hogy a gyerekek szüleikkel karöltve megismerjék a településeket.

A játék összesen 11 települést érint és különböző távokat lehet majd megtenni.

Mindegyiknél 2-2.5 órát minimum kell szánni az életünkből, hogy bebarangolhassuk a településeket és környékét

– mondta Császár Levente.

A járványhelyzet miatt a Kincskereső játék még nem indult el, de a hatalmas faszobrok már állnak.

Kapcsolódó
Völgykatlanban bújik meg a magyar Svájc, a Mecsek ékszerdoboza
A katonás rendben sorakozó porták többségükben tornácos parasztházak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik