Németországból szökött óriásrétisast találtak az Őrségben

Mint arra a madár nevéből is lehet következtetni, tényleg óriási.
Kapcsolódó cikkek

Dr. Németh Csaba, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság általános igazgatóhelyettese számolt be róla a napokban Facebook-oldalán, hogy egy óriásrétisast találtak a területen. Béklyók vannak a lábain, ebből tudják, hogy tartották valahol, solymásztól szökött példányról van szó.

Mostanra már az is kiderült, honnan érkezett a világ legnagyobb termetű sasfajának egyik példánya hazánkba, egy német madarász ugyanis hetek óta kétségbeesetten keresi Grobi névre hallgató állatát.

A Falknerei Bergisch Land nevű Facebook-oldalon április 16-án jelezték először, hogy a sas eltűnt, majd legutóbb április 28-án azt írták, Ausztriában lefotózták a madarat, amit egyébként jellegzetes sárga csőréről is nagyon könnyű felismerni. Na meg arról, hogy egyáltalán nem szokványos a jelenléte a régióban.

Németh Csaba a posztja alatt kommentben jelezte, hogy fel is vette a madarászokkal a kapcsolatot, akik korábban már közölték, amint biztosra tudják, hogy Grobit találták meg, elindulnak érte, bárhol is legyen. 

A fajról annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy ez a világ legnagyobb termetű sasfaja. Magassága 85–105 centiméter, szárnyfesztávolsága 200–240 centiméter. Fészkelőterülete a Bering-tenger és az Ohotszki-tenger partvidéke mentén, valamint Kamcsatkán, Szahalinon és az Amur alsó folyása mentén található, ahová a költőpár március elején érkezik.

Kapcsolódó
Lelőttek egy Magyarországról kipusztult madarat Szabolcsban
Jeladóját egy folyóparton találták meg.