Virágzó vidékünk

Sukoró új gyöngyszeme a felújított turistaház

Már közel száz felújított turistaház várja a vendégeket Magyarországon.

Tovább folytatódott a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program, ezúttal a Velencei-tó mellett, a sorompóvölgyben készült el egy 56 fő befogadására alkalmas szálláshely felújítása, írta az Aktív Magyarország.

Kapcsolódó

A készülő Budapest-Balaton kerékpárút egyik legfontosabb helyszíne lehet a most felújított sukorói Sorompóvölgyi Turistaház, amely a főváros és a Balaton között nagyjából félúton, a Velencei-tó tőszomszédságában található. A turistaház elsősorban az utazásaik során 1-2 éjszakát eltöltő aktív turisták fogadására számít.

A turisták körében közkedvelt célpont Sukoró, illetve a Velencei-tó környéke, hiszen közlekedési szempontból kedvező és könnyen megközelíthető az elhelyezkedése a pihenni vágyóknak.  Sukoró az elmúlt időszakban folyamatosan fejlődött, hiszen kiépült a települést a Velencei-tavat körbejáró bekötő bicikliút, valamint a Sukoró-Nadap kerékpárút is. A fejlesztéseknek köszönhetően megélénkült a kerékpáros turizmus is.

Az új turistaház fejlesztésére az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 310,5 millió forint támogatást adott, amelyet Sukoró önkormányzata további 35,5 millió forinttal egészített ki.

Az akadálymentesített turistaházat mozgáskorlátozottak is kényelmesen használhatják, a létesítmény matracszállásra kialakított tetőtére pedig a Velencei-hegységbe látogató iskolás osztályoknak, nagyobb turistacsoportoknak biztosít megoldást

– olvasható a portálon.

A turistaház jó kiindulópont lehet azoknak, akik a közeléből induló turista és kerékpáros útvonalakat szeretnék bejárni. Az épület közvetlen közelében található a Sukorói Néprajziház, a panorámás pincesor, a Református templom, illetve a turistaháztól egynapos túrával bejárhatóak a helyi és környékbeli látnivalók is.

Az elmúlt években 98 turistaház felújítását támogatta az állam, és jelenleg is több mint 40 szálláshely fejlesztése van folyamatban.

Kapcsolódó
Pazar turistaház lett az elhagyatott irodaépületből
Ahonnan a túrák indulhatnak és végződhetnek a jövőben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik