Virágzó vidékünk

Pihenőpark és táborhely az ország mélypontján

Papdi Balázs
Papdi Balázs

Magyarország legmagasabb pontját biztos mindenki ismeri, és nem nagyon lövünk mellé a számmal, ha feltételezzük, hogy a Kékes-tető pontos magasságát ötből négy honfitársunk biztosan tudja: 1014 méter.

De talán azt már jóval kevesebben mondanák meg, hogy hol található az ország legmélyebb pontja. Nem is beszélve arról, hogy az a mélypont, amiről ez a cikk is szól, valójában már nem Magyarország legmélyebb pontja. Pedig egy nagyon szép emlékhelyet alakítottak ki Tiszasziget mellett, ahol a kirándulók is megpihenhetnek sőt, akár tábort is verhetnek.

Papdi Balázs

Tiszasziget polgármestere, Ferenczi Ferenc osztott meg a Facebook-oldalán fotókat a Mélypont Emlékhelyről, ahol társadalmi munkában újították fel a kerítést és a vizesblokk épületét. A Tiszaszigethez tartozó terület ugyanis az évek során főleg a környékbeliek kedvelt kirándulóhelyévé vált, ahová Szeged felől többen szerveznek bicikli vagy akár gyalogos túrákat.

A mélypontot a Tisza töltésén és Szőreg, Újszentiván felől, egy kerékpárúton is meg lehet közelíteni. Ideális hétvégi rekreációs program.

A település legkedveltebb kirándulóhelye a Mélypont Emlékhely. Itt található egy nádfedeles pihenő épület, vizesblokk, tűzrakó hely, asztalok és padok,  valamint a híres SOSO szikla, belevésve örök mementóként a Trianon előtti Magyarország térképe és a magyar hiszek egy

– mesélt a helyről a polgármester, aki a munkálatokkal kapcsolatban elmondta, hogy a felújítás mellett futónövényeket telepítettek a konténer oldalához és a növények számára biztos kapaszkodóként rácsszerkezet is építettek, illetve fákat ültettek, új kerítés is épült és szemeteskukákat helyeztek ki. Az emlékhelyen lehet sátorozni, akár több napos tábort is szervezni. E sorok írója egy kerékpáros csapatba futott bele, akik közel tucatnyian “csorogtak le” Szolnokról.

A mélypont körüli vidéknek több látnivalója is van, amit érdemes megnézni a túrázóknak. Ha a töltés felől érkezünk, akkor le lehet tekerni a Tiszához, Tiszaszigetnél nyaralók is vannak, és akár csobbanhatunk is, bár nem biztos, hogy találunk legális strandot. A töltést a település után nem sokkal a déli határkerítés zárja el, ez is egy érdekes látnivaló, modern történelmünk egy szelete.

Ha pedig Szeged, Újszentiván irányából, a kerékpárúton közelítjük meg a Mélypont Emlékhelyet, akkor a Tiszasziget határában található Tiszasziget Határőrizeti Emlékpark mellett tekerünk el, amit szintén érdemes meglátogatni. Tiszaszigeten áttekerve Térvárra érkezünk, ami régen külön kis település volt, és olyan csend, nyugalom van itt, mintha megállt volna az idő. Térváron egy mesebeli kis kápolna található biciklis pihenővel a környezetében.

A település főtere is egy igazi ékszerdoboz a templommal és a csodás rózsakerítéssel. A nyári kánikulában érkezőknek pedig igazi felfrissülést jelenthet a Szigeti Szabadstrand, amit egy kisebb bányatóból alakított ki az önkormányzat.

Végül pedig a csattanó: a tiszaszigeti mélypont valójában nem a legmélyebb pontja az országnak, bár egészen 2007-ig így szerepelt még a szakirodalomban is. Csakhogy a mérési technológiák fejlődésével, geodéziai és térinformatikai GPS mérésekkel meghatározták, hogy az ország mélypontja valóban 75,8 méter, csak ez a Tisza túloldalán, Röszke és Gyálarét között, Lúdváron található. A Mélypont Emlékhely a legújabb mérések alapján 76,7  méter.

A Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének mérései és azok tudományos dokumentációja az interneten is elérhető.

A Mélypont Emlékhely és Tiszasziget környezetének turisztikai értékéből mindez szerintem semmit sem von el. Sőt, el tudom képzelni, hogy lánglelkű lokálpatrióták ásnak az emlékhelyen egy jó nagy, egy méter mély gödröt, így az már újra az ország legmélyebb pontja lesz.

Az eseményre akár rendezvényt is szervezhetnek, gödörásó fesztivált például – de nem akarok ötleteket adni…

Kapcsolódó
Íme hazánk legmagasabban és legmélyebben fekvő települése
Mátraszentimre és Gyálarét között a tengerszint feletti különbség 759 méter.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik